A B1 blog kult rovata



A leghíresebb kínai festő lázadó képei

2015. május 02. - PilarT

A 20. századi kínai festészet egyik legkiválóbb mestere, Qi Baishi festményei első ránézésre olyanok, mint bármelyik tradicionális távolkeleti festő művei. A képeket közelebbről megnézve - elolvasva, értelmezve - azonban arra kellett rájönnünk, hogy e festmények igen rendhagyóak, sőt olykor ironikusan humorosak, és nem véletlenül kelnek el rekordáron a világpiacon.

nevtelen_1.jpg

Qi Baishi képeinek meglepő részleteit, érdekességeit a Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetője, Gimesy Péter tárta fel előttünk.

Már a kiállítótérbe való belépés előtt zavarba jöttünk, ugyanis nem tudtuk, honnan kell nézni az installációként kiállított kínai írásjeleket, amelyek egyben a tárlatot is megnevezték. Miután megtudtuk a magyarul “A természet igézete” jelentéssel bíró felirat helyes olvasatát (lépcső felől nézve: jobbról balra), Qi Baishi (1864-1957) nevének helyes ejtését is hallhattuk: "Csi Paj-si"

Qi Baishi először fa- és pecsétfaragóként szerzett komoly hírnevet, csak élete derekán fordult a festészet felé. Ám rendhagyó módon pont akkor kötelezte el magát a tradicionális kínai festészet mellett, amikor kortársai figyelme már a nyugati művészet felé fordult.

98_lotus.jpg

Sáska gabonakalászon
36 éves kora körül festette
Felirat: Hegyben élő idős Baishi festette

Mint minden kínai festő, eleinte ő is másolással tanult bele a kalligráfia és a festészet művészetébe, később azonban rátalált sajátos stílusára. A kínai festészet a monokróm tusképeket tekintette követendő mintának. Qi Baishi azonban merész és ötletes színhasználatával kitágította a hagyományos kínai piktúra kereteit. Képein előszeretettel használt erőteljes színeket.

"Ne legyen köznapi se level se virág, tusládából ragyogva nyílik a színes világ."

16.jpg

Felirat: A vén Baishi

Nem csak színhasználata, de Qi Baishi témaválasztása is igen egyedi volt. A madarak és virágok mellett szokatlan módon szívesen örökítette meg az élet apró jelenségeit, úgymint békákat, rovarokat, rákokat.

"Előbb természet után dolgozz, azután fess képzelet után szabadon."

59_insects.jpg

Kilenc rovar

A kalligráfiát, vagyis az írásművészetet is nagy hangsúllyal használta kompozícióiban. Qi Baishi rendhagyó természete ebben is megmutatkozik,  ugyanis ilyen formán gyakran fűzött ironikus kommenteket, szójátékokat képeihez. Esetenként a kép készülésének teljes történetét is hosszasan megörökítette így. Sőt, az aláírásként szolgáló pecsétjeit is öniróniával használta: már elismert mesterként gyakran “asztalos”-ként szignózta festményeit.

2.jpg

Felirat: Baishi idős mester műve.
Pecsét: Asztalos

63.jpg

Vasbotos Li
Felirat: Egész éven át nem festettem, különösen mivel az ecsetem rossz, szőre gyönge, nem áll kezemre. Guichou (Vízibivaly) évének tavaszán [1913], Ping apó

36.jpg

Őszibarackvirág-forrás
Felirat: Soha nem jártam az Őszibarackvirág-forrás földjén, úgy képzelem, tiszta vizű csermely csörgedez rajta végig, féltem megriasztani az ott lakókat, ecsetem nem festette a képre a halászlegényt (aki odatalált). Akkoriban Yanjing (Peking) nyugati városrészében laktam, a Tigris évében [1938], Baishi Qi Huang

Qi Baishi nem csak a konvenciók, hanem a hazájában történő politikai események ellen is lázadt. Passzív rezisztenciával fogadta a japán megszállást. Házát vasráccsal vette körbe, és kiírta ajtajára, hogy “Hivatalos személyeknek képet nem adok el". A festéssel azonban ez idő alatt sem hagyott fel.

Qi Baishi lázadt sorsa ellen is. Kapott ugyanis egy jóslatot, miszerint 75 éves korában balszerencse éri. A festő azonban kijátszotta végzetét. Az említett időszakban ugyanis minden képét két évvel későbbre datálta, hogy úgymond kihagyja, kitörölje életéből a balszerencsés időszakot. Sőt, sokszor írta időskori képeinek kalligrafikus feliratában, hogy “Megjósoltam magamnak, hogy békés, nyugodt öregkorban lesz részem”.

69_1.jpg

Üres vázába denevér száll (szójáték, az írásjegyeket másként értelmezve: ’nyugalomban jön a boldogság’)
Pecsét: Asztalos. Tiszta dal szól a szélben, a holdfényben

Így is lett. Qi Baishi élete utolsó éveit békében és nyugalomban töltötte festéssel. Számos címmel tüntették ki, és nagy állami megbecsülésnek örvendett. Ma a leghíresebb kínai festők között tartják számon, Festményei pedig 50 millió dollár felett kelnek el Nyugaton.

Nézzétek meg ti is élőben életművének lenyűgöző összeállítását a Nemzeti Galériában!

Képek: mng.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr947420684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.