A B1 blog kult rovata



5 őrült uralkodó, akinek diliházban lett volna a helye

2016. április 24. - PilarT

Ennek az öt uralkodónak nem a trónon, hanem diliházban lett volna a helye. Volt köztük olyan, aki fával beszélgetett, egy másik farkasnak képzelte magát, és akadt olyan is, aki szellemekkel beszélgetett.

kings.jpg

VI. Henrik, a közömbös kisgyerek

king_henry_vi_from_npg.jpg

VI. Henrik, Anglia királya 1453-ban teljes idegösszeomlást kapott. Egyfajta bódulatban élt, vagyis csak ült, és nem csinált semmit. 18 hónapon át megszólalni sem volt képes, sőt a végtagjait sem tudta mozgatni. Ezek a tünetek egyaránt jellemzőek a súlyos depresszióra és a katatóniás skizofréniára.

A harmincas éveiben járó uralkodó alig volt értelmesebb, mint amikor egyéves korában trónra került,

olyan volt mint egy közömbös ötéves gyerek. Henriket végül 1461 tavaszán lemondatta és bebörtönöztette unokatestvére, a későbbi IV. Edward. Az elborult elméjű királyt azonban ez sem érdekelte. A sorsáról döntő St. Albans-i csata alatt állítólag végig dudorászott, énekelt és nevetgélt.

III. György, aki elültette a marhahúst

gyorgy.jpg

III. György volt Nagy-Britannia leghíresebb őrült uralkodója. Betegsége 1788-ra úgy elhatalmasodott rajta, hogy képtelenné vált feladatai ellátására. A történészek a mai napig vitatkoznak betegsége eredetéről: egyesek szerint bipoláris depresszióban szenvedett, mások szerint a porphyria nevű örökletes anyagcsere-betegsége volt, megint mások pedig azt állítják, hogy arzénnal mérgezték meg az uralkodót. Ez utóbbi ráadásul okozhatta a porphyria kialakulását.

Betegsége előrehaladtával a király egyre végletesebben viselkedett. Néha olyan nyájas volt, hogy a felsőházat úgy nevezte:

Kedves Lordjaim és barackocskáim.

Máskor pedig kényszerzubbonyt kellett ráadni dührohamai miatt. Az lett a kényszerképzete, hogy Londont özönvíz öntötte el, neki pedig vitorlásán kell kimentenie a túlélőket. A legenda szerint

megpróbált kezet fogni egy fával, és hosszasan beszélt hozzá, mert azt hitte, hogy az a porosz király.

Megrögzötten hitte, hogy a királyné egyik udvarhölgye a felesége, máskor pedig egy párnahuzatot dédelgetett, mert azt képzelte, hogy a fia, és elnevezte Octavianus hercegnek. Sőt, állítólag olyan eset is előfordult, hogy elültetett egy szelet marhahúst, mert azt hitte, fán terem.

II. Lajos, a hattyúkirály

lajos.jpg

A Bajorországot 1864-től irányító II. Lajos már gyermekkorában egyfajta kitalált mesevilág felé fordult. Nem szerette a társaságot, ritkán ment bálokba. Ha mégis, akkor a sárga földig leitta magát, vagy egy virágcserép mögé bújva vészelte át az összejövetelt. Ezzel szemben

szellemekkel előszeretettel beszélgetett.

Gyakran hangoztatta ugyanis, hogy XIV. Lajos szellemével diskurál, szolgái pedig rendszeresen hallottak kacagást szobájából, holott nem volt vele senki.

Lajos egyébként annyira szimpatizált a Napkirállyal (vagy a szellemével), hogy szolgálóinak XIV. Lajos öltözékeit kellett viselniük. A tündérkirálynak is nevezett uralkodó egyik kedvenc időtöltése volt, hogy ezüstvértet öltve, hattyú formájú csónakjában, Lohengrin-ként hajózott - akárcsak Wagner operájának címszereplője. De előfordult az is, hogy a legnagyobb hóesésben kint terített magának asztalt, és hőségre panaszkodott.

VI. Károly, aki farkasnak hitte magát

charles6lefou.jpg

Az Őrült Károlyként is emlegetett VI. Károly francia király uralkodásának első négy évében még minden rendben volt, 1392-ben azonban rátört az első roham. Az uralkodó seregével éppen a Le Mans-i erdőt járta, amikor egy rongyokba öltözött leprás futott elé, és azt állította, hogy elárulták a királyt. Károly erre kardjával híveinek rontott, és mielőtt sikerült lefogniuk,

négy testőrét le is szúrta.

Ezt követően gyakran elfelejtette a neveket, többek közt a sajátját is, és azt a tényt, hogy ő Franciaország királya. Sőt többször megtörtént az is, hogy farkasnak képzelte magát: fel-alá rohangált a kastélyban, és mindenkire ráüvöltött. Volt, hogy 5 hónapon keresztül nem volt hajlandó tisztálkodni, és ruhát cserélni. Ráadásul a király meg volt győződve arról, hogy a teste üvegből van, ezért nem tűrte el az érintést és a szoros ruhákat, mert attól rettegett, hogy teste darabokra törik.

Abdulaziz szultán, a tyúkok kitüntetője

hhim_sultan_abdulaziz.jpg

Az 1856-os krími háború után Abdulaziz szultán került az Oszmán Birodalom élére. Az őrület azonban rajta is egyre inkább elhatalmasodott. Ötezer szolgát tartott arra, hogy esténként felszolgálják a vacsorát vendégseregének. Ugyanakkor Abdulaziz rettegett attól, hogy megmérgezik, ezért csakis az édesanyja által főzött kemény tojást volt hajlandó megenni. Azt is csak akkor, ha anyja egyenként miniatűr fekete szaténbatyuba csomagolta, és saját személyes pecsétjével zárta le.

Mozdonyokat vásárolt Angliából, holott az Oszmán Birodalomban akkor még nem voltak vasúti sínek.

Kijelentette, hogy rajta kívül senki sem viselheti az Aziz nevet. Ráadásul mivel nem tetszettek neki a fekete tintával írt iratok, 500 évnyi oszmán feljegyzést másoltatott át vörös tintával. Esténként pedig szívesen töltötte az időt azzal, hogy csirkéket kergetett a palota folyosóin. Ha pedig sikerült elkapnia egyet-egyet, azt nyomban ki is tüntette az Oszmán Birodalom hősi érdemrendjének legmagasabb fokozatával.

A bejegyzés trackback címe:

http://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr68656704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

midnight coder 2016.04.25. 07:39:21

Viszont egyik sem épített stadionokat, ez azért mindenképp a javukra írandó.

anyahajókabinajtóhajtogató 2016.04.25. 08:01:55

+ 1 viktorka a kibaszott őrült cigánygyerek

Lady Scarlett 2016.04.25. 08:07:03

Banyek...és ezekről tud a történelem. A többiről meg csak sejtések vannak. A belterjes házasságok erre voltak jók. Dilinyósok döntöttek emberek ezreinek életéről vagy haláláról... Döbbenet.

Lady Scarlett 2016.04.25. 08:08:21

@anyahajókabinajtóhajtogató:
Az nem bizonyított, csak sejtések meg városi legendák vannak. Még.

Lady Scarlett 2016.04.25. 08:11:41

@midnight coder: Ja Lajos király csak baromi nagy meseszerű kastélyokat építtetett hogy belerokkant Bajorföld.
Neki köszönhető pl. Newschwanstein. Ha nem tudod mi az, akkor a Disney filmek elején az a kastély sziluett amit körbecsillog egy effekt. Na az a sziluett is Newschwanstein váráé. Google is your friend, my friend.

Lady Scarlett 2016.04.25. 08:13:14

@Lady Scarlett: Helyesen Neuschwanstein. Németül, csak a szótáram automatikusan angolra fordítja. Bocsi.

erol 2016.04.25. 08:23:25

@Lady Scarlett: Felháborító! Egy uralkodó kastélyt építtet, Ráadásul szépet! Borzalom.

Szegenysolyom 2016.04.25. 08:38:18

@Lady Scarlett: Kiegészítés, a Neuschwansteintől nem messze van a Hochenschwangau kastély, amelynek a stílusa hasonló a Neuschwansteinéhez, és II. Lajos apjának (II. Maximilian) a kastélya volt. Ennek ablakából nézte II Lajos az építkezés menetét. Összefoglalva, volt honnan tanuljon szegény Lajos.

Én tudom jól 2016.04.25. 08:38:33

@Lady Scarlett: Nos igen. Az autokrata diktatórikus vezetőkre jellemző, hogy kedvtelésből építtetnek a saját hülyeségeiknek megfelelő épületeket a köz pénzéből. Ez nyilván lehet kastély, vagy éppen stadion a kert végébe.

FF 2016.04.25. 08:40:04

@Lady Scarlett: akkor le is váltották Lajost a kastélyok költsége miatt, de tudod, mennyi pénzt húznak be azokból ma a bajorok?

encir 2016.04.25. 08:42:24

Ez a Lajos hogy hasonlít Sisire! Persze nem csoda, hisz közeli rokonok voltak. Nos, az idő végül is őt igazolta, hiszen komoly idegenforgalmi bevételeket hoz a szép váracs.

Alhazred 2016.04.25. 08:47:00

ezek a csávók is bizonyítékok arra, hogy a fantasyírók szart sem tudnak, csak néha fellapoznak egy történelemkönyvet :D

Bafana 2016.04.25. 08:47:43

Károlyi Mihály. Aki az ellenséges hadsereget fegyver helyett tiltakozó jegyzékekkel akarta megállítani. A hadügyminisztere nem akart katonát látni ezért nem győzte írni a tiltakozását.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2016.04.25. 08:57:00

@midnight coder: +1. Reméljük a Felcsúti Gecinél is elmúlik a stadionépítési láz. Bár akkor lehet, hogy kisvasút építésbe kezd Felcsútról a budai várig.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.25. 08:59:43

Plusz Gyurcsány, aki messiásnak hitte magát.

chrisred 2016.04.25. 09:02:10

@Lady Scarlett: És még a XIX. században a sokszorosa jött vissza az idegenforgalmi bevételekből, az azóta eltelt időszakról ne is beszéljünk.

chrisred 2016.04.25. 09:04:26

@chrisred: Csak közbevetőleg, abban az időszakban a "normális" uralkodók nagyságrendekkel több pénzt költöttek a hadseregükre.

Szegenysolyom 2016.04.25. 09:05:16

@FF: Pár éve 38 euró volt a belépő a két kastélyba. A csoportok 5-10 percenként indultak. Egy csoportban 15-20 látogató.

fizetekmegegysort 2016.04.25. 09:07:56

@Lady Scarlett: na, ez pont olyan, mintha Viktor kórházakat, meg iskolákat építene. Akkoriban ez volt a király dolga (elnyomás és tündöklés), ma meg remélem ezen már túlléptünk. Kár, hogy csak remélem. :(

Circus 2016.04.25. 09:15:53

@Szegenysolyom: és építtetett még kettőt a környéken...

Elég sok pénzt eltapsolt, valószínű nem volt véletlen, hogy viszonylag fiatalon elhunyt.

Lángharcos 2016.04.25. 09:18:51

@Alhazred: Ezt azért nem kéne így kijelenteni. Minden írónak kell ihlet és referencia. A létező legtermészetesebb dolog.

Ha ír valamit ezek nélkül, utána azzal támadod őket, hogy mennyire nem realisztikus. :P Ha referenciát használ, akkor meg a fentivel jössz.

Mokaka 2016.04.25. 09:20:17

Lehetséges, hogy vérfertőzésből született példányok voltak?

high up! 2016.04.25. 09:26:05

Nekünk is van két elmebeteg diktátorunk: Orbaneszku és gyurtcsány.

Bár nekik a dliház helyett a valóságban a börtön járna. Mondjuk Orbaneszku meg is fogja kapni.

A diliházba csak a híveiket kell majd berakni, oszt mindjárt élehtő és sikeres ország lesz Magyarország.

FOLYTASSUK!

Irbisz · http://nemetmindennapok.blog.hu/ 2016.04.25. 09:34:11

@FF:
"@Lady Scarlett: akkor le is váltották Lajost a kastélyok költsége miatt, de tudod, mennyi pénzt húznak be azokból ma a bajorok? "

Na epp ez az, meg egy kiralyt is lemondattak a tul örült hobortjai miatt a bajorok a nemzet erdekeben, nalunk meg a megalomanias (örült?) min.elnök a demokracia legnagyobb dicsösegere epitheti tovabb a penzt a kesöbbiekben is csak vivö ertelmetlen stadionokat, kihasznalhatatlan hazi kisvasutat, es a kritikakra csak annyi a valasz, hogy csak azert is tovabb epitteti akar meg Bicskeig.
Na persze ezen nincs mit csodalkozni, ott legalabb a kiraly köre becsületes emberekböl allt, akik neztek az allam es a nemzet erdeket, mig nalunk a min.elnök köre tan meg nala is nagyobb simlis gazemberekböl all, akiknek nem prioritas mi lesz az orszaggal v. a neppel akit vezetnek.
A total veszteseges, semmire sem jut felcsuti kisvasut meg nagyobb szintü bornirt idiotasag, mint Aziz szultan mozdonyvasarlasa, mert többe kerül a büdzsehez viszonyitva :(

Bicepsz Elek77 2016.04.25. 09:36:41

@encir: Sissi es Ferenc Jozsef is unokatestverek voltak anyai agon. Nem csoda, hogy a gyerekeike sem voltak komplettek(de elottuk is sok degeneralt volt pl. V. Ferdinand).

pakura 2016.04.25. 09:46:26

Ha orbán tyúkokat tüntetne ki, vagy fákkal beszélgetne még mindig olcsóbban megúsznánk, mintha stadionokra meg MNB alapítványokra herdálná el a pénzt.

Alhazred 2016.04.25. 10:05:37

@BircaHang Média: reméltem, hogy észreveszed, hogy a kedvencedet gyalázzák a gaz libsik, és visszavágsz huszárosan.

Bobby Newmark 2016.04.25. 10:20:52

VII. Krisztián a Rejszoló, dán király még belefért volna. :)

dukeekud 2016.04.25. 10:35:03

Azt hittem Gyurcsany Ferenc is a listan lesz.

karandash 2016.04.25. 10:42:22

Ezek az őrültek származásuk végett lettek uralkodók. Tehát nem választották őket. Aztán kitört a demokrácia és/vagy a forradalom és ugyanilyen vagy még őrültebb emberek kerültek hatalomra. Lenin, Sztálin forradalom után, ami elmozdította a cárt, Hitler egy demokratikus államban... Tehát az emberek, ha rájuk tör a nagy szabadság, akkor se tudnak jó vezetőket választani vagy legalább a legőrültebbeket elzavarni a pics@ba, amíg nem szereznek nagyobb hatalmat.

Másrészt meg az összes ilyen őrült király, herceg, szultán, pártfőtitkár körül nyüzsögtek a seggnyalók, akik jól jártak, pozíciót, hatalmat kaptak mellettük. És csak ezek a seggnyalók voltak ott, ritkán volt olyan, hogy odalépett valaki felpofozza a nemnormálist és megmondja, hogy a pasas őrült, nem kellene rá hallgatni.

@Lady Scarlett:
Az, hogy ilyen teljesen hibbantak voltak az uralkodók, az sokszor nem azt jelentette, hogy ők döntöttek bármiről, életről-halálról, hanem hogy a környezetük szépen kormányzott, uralkodott helyettük, ha teljesen gyagyásak vagy kommunikációképtelenek voltak. Ha meg szimpán csak kicsit gyengeelméjűek, gyerekesek, akkor a környezetük befolyásolta őket és közben halmozták a saját vagyonukat.

A listában szereplők közül volt olyan, aki elég sokáig uralkodott őrültként, mégsem ment az országa tönkre, mert a környezete simán kormányzott a nevében és lehet, hogy ez még kényelmesebb és jövedelmezőbb is volt nekik, mint egy tiszta tudatú, határozott uralkodó mellett szolgálni.

karandash 2016.04.25. 10:45:36

@dukeekud: igen, a táncoslábú furi fiú felfért volna ide. De Orbán is, meg a környezetéből többen is, pl. a kuszaszemű jegybankelnök.

@BircaHang Média: pedig a Messiás Putyin. Vagy Orbán.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 10:50:33

"Ezt követően gyakran elfelejtette a neveket, többek közt a sajátját is, és azt a tényt, hogy ő Franciaország királya."

Magyarországról nézve az ember el se hiszi, hogy olyan, fordított téboly is létezik, amikor egy király nem tekinti magát királynak.

ursus artos 2016.04.25. 10:51:17

A királyok a belterjességbe a balib a stadionokba őrül bele...

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 10:57:51

@erol: "Felháborító! Egy uralkodó kastélyt építtet, Ráadásul szépet! Borzalom. "

Csak akkor, amikor neked kell összeszántanod a rávalót. Ha nem, akkor cukkkiiiii.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:02:30

@FF: "akkor le is váltották Lajost a kastélyok költsége miatt, de tudod, mennyi pénzt húznak be azokból ma a bajorok?"

A Terror Házának belépőjét is kifizetik, szóval nem lehetett olyan rossz ötlet mindaz, amit ott tárolnak.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.25. 11:05:10

@Alhazred:

Nem látom a listán egyik kedvencemet sem. Bár bevallom, rosszul esik a bajor király alaptalan gyalázása.

M. Péter 2016.04.25. 11:05:54

VI. Henrik értelmes dolgokat is csinált, ő alapította Etont, King's College-ot Cambridge-ben és All Souls College-ot Oxfordban.

Hari Seldon 2 2016.04.25. 11:07:40

@Lady Scarlett:
Mostanra vagy 100-szor visszahozta építése árát az a kastély. Csak akkor még nem tudták, hogy mekkora üzlet a turizmus... :-)

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.25. 11:08:50

@karandash:

Egyikük se messiás.

Orbán a legjobb ME a rendszerváltozás óta, de ez csak a 2010 utáni időszakára igaz, korábban, 1998-2002 között ő is ballib volt. S most is van sok hibája, bár így is a legjobb ME az utóbbi 50 évben.

Putyin lényegesebb jobb politikus, mint Orbán, hibája kevés van, de természetesen messze van a messiástól ő is.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:11:53

@The Ghost Wolf: "lehet, hogy kisvasút építésbe kezd Felcsútról a budai várig. "

Vegyük szerencsének, hogy a transzszibériai vasút már megépült.
Bár egy közvetlen, kétmegállós földalatti vonal Felcsút és Tusványos között még hiányzik a világból. Páncélozott kocsikkal, természetesen. Tengópályával, és Semjén Zsolt kedvéért vasárnaponként zárt büfékocsival.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:13:21

@BircaHang Média: Most itt hiába pedálozol, Birca kartács, neked a királyi poszt hiányzik a lajstromba vétetéshez, pedig amúgy egyre jobban teljesítesz.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.04.25. 11:15:34

nálunk meg van egy, aki nemlétező fodbalnézőket vízionál, nem tud a saját legközelebbi strómanjairól, Magyarországot Európa legfejlettebb államává készül tenni a közoktatás lerohasztásával, és őszintén hiszi, hogy nem vagyonos ember.

@BircaHang Média:
de hülye vagy te, bzmg.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:17:08

@pakura: "Ha orbán tyúkokat tüntetne ki,"

Nem hiszem, hogy váltani fog, ha egyszer már rákapott a mikrofonállványok és saját visszhangjainak a honorálására.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:21:17

@BircaHang Média: "Putyin lényegesebb jobb politikus, mint Orbán, hibája kevés van,"

Az a kevés is megmérgeződik, folyóba pottyan vagy éppen bebörtönződik. Szóval rohamléptekkel közeledik a tökéletességhez.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:32:35

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Nem könnyű tudathasadás nélkül megúszni, ha a tanácsadód nem a tanácsadód, nem mondhatod, amit teszel és nem teheted, amit mondasz; ha Pozsgay, Matolcsy, Pintér, Boross, Stumpf... mellett állva kell komonistáznod; Lázárral a hátad mögött a devizahitelt átkoznod és általában a saját bőrödben korrupciót emlegetned.
Nehéz kenyér ez, nehéz ingatlanok, nehéz járművek.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:35:47

@BircaHang Média: Tévedsz, ez éppen konzervatív rágalom volt. Tudod (?), abból a fajtából, amelyben a mez színe nem számít, csak a viselkedés a pályán, nem elfelejtve, hogy a focit nem huligánok találták ki.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.25. 11:37:08

@Lady Scarlett:

ja, bárcsak egy fejlettebb, szocialista rezsim került volna hatalomra és épült volna egy gyönyörű beton Szovjetpalota az excepcionalista, degenerált kastély helyett.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.25. 11:38:28

@dr. mesterseges szinezek: ez vitatható. Az azonban biztos, hogy nem töketlen konzervatívok találták ki, ismerve a történetét és a régebbi játékok stílusát.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.25. 11:38:49

@dr. mesterseges szinezek:

Nem éppen. Ilyen rágalmakat Mertkell és Cameron típusú fanatikus ballibek szoktak terjeszteni.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:40:30

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Maradjunk annyiban, hogy a huligánok lenyúlták a lelátóktól a FIFA-ig.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:43:22

@BircaHang Média: A fentiből kisakkozhattad volna, ha még próbálnál gondolkondi, hogy nem érdekel, hogy rajtam kívül ki mondja még ugyanazt (a mez nem számít) - de te sajnos már jó ideje nem erőlködsz ilyesmivel, csak erőltetsz valamit, ami egy ideig legalább megmosolygató volt, de már régen az se.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.25. 11:45:55

@dr. mesterseges szinezek: jobis. A huligánok legalább érdekes. A foci meg szar.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 11:50:52

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Lehet menni ökölvívni olyanokkal, akik szintén arra vágynak. Persze ez magában hordozza a pofánbaszatás veszélyét.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.25. 12:02:39

@dr. mesterseges szinezek:

Meguntam a te fajtád fizetett gágogását, ennyi az egész. Vitára hajlandó vagyok, de ezersze elismételt liberális hazugságokkal nem szeretnék napi rendszereséggel foglalkozni.

odamondó 2016.04.25. 12:27:17

@Lady Scarlett: azért ugye nem hiszed ezek a bolond uralkodók valóban döntöttek bármiről? Volt egy kör aki körbe vette és szépen ráfogtak minden döntést a bolond királyra...

Conchobar 2016.04.25. 12:29:08

@Mokaka: "Lehetséges, hogy vérfertőzésből született példányok voltak?" - Nem. Bár sok esetben belterjes házasságokból származtak. Például a posztban említett VI.Henrik szintén a posztban megemlített VI.Károlynak volt az unokája, viszont az apja az az V.Henrik volt, aki meghóditotta fél Franciaországot (az azincourt-i győzelme után). Maga VI.Károly viszont kissé belterjes családból származott. Normál esetben az embernek 32 szépszülője, 16 ükszülője és 8 dédszülője van, VI.Károly felmenőinek belterjességére jellemzően, a felmenők azonosságai miatt VI.Károlynak csak 26 szépszülője (15 ükszülője és 8 dédszülője volt). III.György hasonlóan belterjes családból származott (neki szintén 26 szépszülője, viszont 14 ükszülője volt)

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 12:39:11

@BircaHang Média: Magától értetődik, hogy a vitahajlandóságnak (és vitaképességnek) a legjobb módja, hogy akárhová/bárhová/mindenhová odabiggyesztesz egy tőmondatot, amelyben legalább a jelző, de leginkább az állítmány az, hogy "liberális".

Ebből már Szijjártó is kifele nő, pedig ő igazán későnérő típus.

vanRob 2016.04.25. 12:39:38

@midnight coder: 200 év múlva, ha majd lesz egy hasonló lista, akkor vajon milyen nevek lesznek rajta...??? viktorka esélyes.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 12:43:29

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Sajnos csak protokoll szerint, pedig úgy dukálna, hogy a mindenképpen törvényen kívül létezni igyekvőket törvényen kívüli módon töröljék képen.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 12:47:57

@vanRob: Hogy Viktor esélyes-e, vagy őt a gecik listáján szerepeltetik majd, az kérdéses.
Hogy a stadionokból lesz-e majd turistacélpont, mint a világ legmegkíméltebb sportlétesítményeiből, vagy addig amfiteátrumként azokban mutatják be gladiátorjátékok keretében, hogy mi módon kell frusztrált szurkolókkal tévészékházat szétveretni forradalmi hevületben, forradalmi tévécsatornán, inkább az a kérdés.
Persze a geciség is fontos.

lajafix1 2016.04.25. 13:07:47

Elképzelem a következő Disney mesét a csúti stadion kezdőképernyőjével. :)

gigabursch 2016.04.25. 13:08:55

Kimaradt a fél hapszbúh hász.

II. Józseffel és a többi kreténnel együtt.
Mind gyengeelméjű volt.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.25. 13:10:03

@dr. mesterseges szinezek:

Nem érdekel, hidd el. Túl vagyok már azon, hogy tetszeni akarjak bárkinek is. Aki érti, érti. Aki nem, az akkor se fogja, ha 100-szer magyarázom el. Ennyi. Mindenkinek a saját felelőssége a gondolkodás.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.25. 13:20:33

@dr. mesterseges szinezek: jah, hogy bátyám ilyen keményvonalas fasiszta, akkor nem is szóltam semmit, tiszteletem és további szép napot! :D

@gigabursch: Ő Császári Felségét a szádra ne vedd kutya paraszt. II. József egy nagyszerű reformer volt, csak a szakadár szeparatista nemesi csürhe elszabotálta vagy egy évszázadra a felvilágosodást.

Arról nem beszélve, hogy a Habsburgoknak köszönhetjük, hogy egyáltalán maradt még valami Magyarországból.

Ha a jóféle hazai vezetőkön, mint a Mohácsot elszabotáló, a török invázió idején Budát a szultán kezére játszó és polgárháborút indító áruló Zápolyákon vagy a török előtt csúszó-mászó gerintelen vazallus Thökölyn múlott volna az ország sorsa még itt se lennénk, és az már igencsak nagy szó.

2016.04.25. 13:43:46

@BircaHang Média:
Orbánt azóta dicsőíted, mióta Putyin seggét nyalja.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 13:49:00

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Én aszondom, hogy nem mindenkinek kötlező a demokrácia. Aki nem kér belőle, annak készséggel teremtenék lehetőséget arra, hogy azon kívül találjon elbánást és jogorvoslatot.
Aztán hogy ettől az óriások közt törpének, a törpék közt meg óriásnak számítok, azt valahogyan majd csak kibírom.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 13:50:21

@BircaHang Média: Akkor hát nincs más hátra, mondjuk együtt: sorosliberális, liberálissoros, putyinokos, putyinügyes.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 13:55:53

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: " Arról nem beszélve, hogy a Habsburgoknak köszönhetjük, hogy egyáltalán maradt még valami Magyarországból."

No, egy kicsit azért azt is, hogy pont csak ennyi maradt.
Nem mintha nemességünk sokévszázados szánalmasságát akarnám kisebbíteni.

dr. mesterséges színezék 2016.04.25. 14:01:29

@nagybalfasz: Érdekes, hogy Viktor így belement ebbe a popóizgatós társasjátékba, holott volt már neki Torgyán és Dávid alakú kesztyűbábja (igaz, utóbbi kicsit merev volt), és van most is egy semjénes; tudja, hogy a ilyet milyen gyorsan fiókba lehet dobni.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.25. 14:08:27

@nagybalfasz:

Senkit sem dicsőítek.

Orbánnak támogatom a helyes lépéseit. A helyteleneket nem.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.25. 14:09:17

@dr. mesterseges szinezek:

Ez van, Soros túl aktívan önti a gonoszságot a térségben, nem lehet őt nem figyelembe venni.

ZakMcKracken 2016.04.25. 14:32:01

Hamarosan tán Vitya is rákerül a listára...:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2016.04.25. 15:15:19

Király program

Megébredek kakasszóra,
S látom, még csak négy az óra,
Szörnyen indul ez a hetem!
Kakast még ma lelövetem!

Hatkor felbömböl egy szamár,
Le kell fejeztetnem, ha már
Ily zajosan nyughatatlan.
Hú de jó e meleg paplan!

Tízkor felkelt szörnyű szolga,
Mért nincs ennek máshol dolga?!
Kávéját míg népem issza,
Hanyatlok az ágyra vissza.

Merénylő jő, majdnem lelő,
Ámde testőr ugrik elő,
Bumm a fejbe, át az agyon,
Velős lett a párnám nagyon!

Itt az idő, vár a munka!
Bő reggeli, szaftos tunk a
Kenyérbéllel s rá egy whisky,
Jöhet világítás, díszki- !

Testőreim, akik delik,
Koronámat rám emelik,
S máris itt az ebédidő,
Aki satnya, hamar kidő’,

Ám én jól bírom a tempót,
Gyomrom is ép, fogam sem pót,
S mint hívő az ostyát misén,
Úgy eszem a vasat is én!

Őzgerinc és homár hegyek
Után rögvest ágyba megyek.
Déliek csinálják ezt a
Dolgot jól: egy kis szieszta.

Uzsonnára fölébredek
S filmet nézek: Bruce-ok, Brad-ek,
Arnold-ok és Sylvester-ek…
Hasuk kocka, izmuk kerek.

No, irány a konditerem,
Az edzőm is hopp!, ott terem,
S lüktet, mint a gitárhúrok,
Én meg nézem: szemre gyúrok.

Nem csoda, ha megéhezem,
S libacombért nyúl a kezem,
Szelíden reng bájos tokám,
Böjtre soha sincsen ok, ám!

Lefekvéshez üres gyomor?!
Szegény ember ettől komor.
Fogadjátok meg kis dalom:
Zabálj, boldog birodalom!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2010/03/kiraly-program.html

Lady Scarlett 2016.04.25. 15:20:59

@erol: Nem egyet építtetett, hanem sokat. Kiürült a kincstár, minden mozgósítható pénzt erre költött és dührohamot kapott ha közölték vele hogy nincs pénz az építkezésekre. Ezért is vonták meg a jogát a hivatali ügyektől, és egy idő után állandó orvosi felügyelet alatt állt, házi őrizetben.

Lady Scarlett 2016.04.25. 15:26:44

@FF: Tudom. De akkoriban belerokkant Bajorország ebbe az esztelenségbe. Nem véletlenül vonták meg a király jogkörét a hivatalos ügyektől.

HgGina 2016.04.25. 16:08:01

III. György Anglia uralkodója volt, nem Nagy-Britanniáé.

Inimma 2016.04.25. 17:11:02

@HgGina: Aha, és mondd csak ki volt akkoriban Skócia, Wales és Írország királya?

élveteg 2016.04.25. 18:27:33

Kastélyt épített? Aminek azóta is csodájára jár a fél világ Dárga volt ? Az Akkor is jobb volt mint panelgettót építeni ahol ha szomszéd fingik két lakással odébb is meg lehet számolni hányat rotyog

Afrika steht an der Elbe 2016.04.25. 18:52:46

Kár, hogy a teljesen elmebeteg Károlyi Mihály a kedves feleségével együtt lemaradt a listáról.

Behajtó70 2016.04.25. 21:54:33

Gyurcsány miért nincs itt?

igazi Ténytár 2016.04.26. 06:45:59

@BircaHang Média: Fontos ORDENARE hazudnod mindenutt es Orban dolgait rakenni?

Orbán TEKINTETTE MAGÁT messiásnak, Orbánt HÍVTÁK ANNAK A HÍVEI sorozatban.

De te csak gyurcsanyozz, annyit értek a szektás agyatokkal:

_________________
Orbán a jézusi pásztora nepnek maga szerint :

www.atv.hu/belfold/20121002_orban_viktor_a_jo_pasztor

__________________

Orbán JÉZUS

www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200603/politikai_okkultizmus

Orbán a MEGVÁLTÓ

forum.index.hu/Article/showArticle?go=15754153&t=9007649

Orbán az ISTENI JELADÁS

nol.hu/archivum/archiv-81326-64961

__________________________

midnight coder 2016.04.26. 07:05:40

@Lady Scarlett: Ja. Aztán azóta is ezekből a kastélyokból él az ottani idegenforgalom. Ezeket a betonszörnyeket pedig pár évtized múlva lebontják, hogy valami értelmes dolog épüljön a helyükön, addig pedig szimplán csúfítják a városképet.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.26. 07:47:48

@igazi Ténytár:

Orbán nem messiás, hanem egy viszonylag jó politikus, aki jó időben és jó helyen országát segíti.

Gyurcsány viszont a múlt embere, aki nem képes megérteni, hogy az általa helyesnek vélt irány a múltba rántaná vissza az országot.

rnz 2016.04.26. 10:12:40

Látom sokan csak azért jártak erre, mert vártak egy jó kis orbánozást és/vagy hitlerezést. :)

Lady Scarlett 2016.05.11. 08:20:39

@midnight coder: Mire lebontják az általad említett betonszörnyeket, már a kastélyoknak is csak a maradványa lesz meg. Aki látni akarja majd hogy festett egy kastély, felmegy a netre.
Kaliforniában is már csak a netről ismerik a lakók a zöld mezőket. Hamarosan olyan lesz az is mint Nevada.

kolompa lole 1111 2017.07.27. 17:49:26

1. Csúti Cigányvajda miért nincs a listán?