A B1 blog kult rovata



5 uralkodó, aki hihetetlen dolgokat tett meg a szerelméért

2017. április 18. - PilarT

20121107-sztarszerzo-kleopatra-nem-is-volt-gyonyoru3.jpg

A királyi házasságok rendszerint inkább politikai okból köttetnek, mint szerelemből. Sok közülük katasztrofális házasélethez vezetett, és a felek máshol keresték a boldogságot. Néhány uralkodó azonban kemény küzdelmet folytatott azért, hogy a szíve választottjával léphessen frigyre.

Antonius és Klopátra

30815_oklegendas_szerelmek_cleo.jpg

Az egyiptomi Kleopátra királynő állítólag olyan gyönyörű volt, hogy káoszt idézett elő a Római birodalomba. Eltökélte ugyanis, hogy elcsábítja a római hadvezért, Marcus Antoniust. Hajóra szállt, hogy vendégül lássa őt egy pompás bárkán. Saját szépségén kívül pedig lakomákkal és nagy fényűzéssel kápráztatta el a férfit. Antonius nemsokára elvált első feleségétől, és feleségül vette Kleopátrát.

Ex-feleségének fivére, Octavius azonban hadat üzent Antoniusnak és Kleopátrának. Kr. e. 31-ben az egyiptomi flotta vereséget szenvedett Actiumnál, az afrikai part közelében. Antonius a kardjába dőlve öngyilkos lett, Kleopátra pedig állítólag úgy vetett véget életének, hogy keblére mérges kígyót tett.

Egy halott megkoronázása

dar-de-mao-beijada.jpg

Don Pedro, a portugál XI. Alfonz fia feleségül vette Inez de Castrót. A pár azonban titokban tartotta meg az esküvőt, Alfonz ugyanis helytelenítette a frigyet. Amikor megtudta az igazságot az uralkodó meggyilkoltatta Inezt és gyermekeit.

Amikor Pedro király lett, felkutatta felesége gyilkosait, visszavitette őket Portugáliába,és mindent megkínoztatta. Majd megparancsolta, hogy Inez holttestét hozzák fel a sírból, öltöztessék koronázási palástba, és koronázzák királynővé. A nemeseknek alázatosan tisztelegniük kellett Inez holtteste előtt, mielőtt Pedro elrendelte az újratemetést. 

Fogolyból szultáni hitves

kanuni-ile-hc3bcrrem.jpg

A török portyázók 1523-ban foglyul ejtettek egy vörös hajú orosz lányt. Roxelena olyan szép volt, hogy rabszolgaként Nagy Szulejmán ajándékozták. A szultánt elbűvölte a lány eszessége és intelligenciája, így felszabadította és feleségül vette. 600 év után így ő volt az első szultán, aki megházasodott, a lány pedig a Hürrem szultana nevet kapta.

Hürrem olyan nagy befolyása volt az uralkodóra, hogy egyes udvaroncok boszorkánynak hitték. A nő eltökélte, hogy saját fia, Szelim lesz a következő uralkodó, ezért meggyőzte a szultánt, hogy Musztafa, a trónörökös összeesküvést sző ellene. Sikerült elérnie, hogy Musztafát kivégezzék, így amikor 1558-ban Hürrem meghalt, biztos lehetett abban, hogy fia lesz a következő szultán.

Szerelem egy idősebb nővel

9_2.jpg

A francia II Henrik, amikor még csak herceg volt 11 éves korában beleszeretett Diana de Poitiers-be, egy 31 éves nőbe. Noha Henrik összeházasodott Medici Katalinnal, addig üldözte szerelmével Dianát, míg a szeretője nem lett, és a párt mélységes szerelme fűzte egymáshoz.

Amikor Henrik belehalt egy lovagi tornán szerzett sérülésbe, özvegye megparancsolta Dianának, hogy adja vissza az össze ékszert, amit Henriktől kapott. A nő aztán visszavonult vidékre, és haláláig ott élt.

A palota kiválasztottja

mumtaz_es_sah_dzsahan.jpg

Dzsahán sah, India egyik leghatalmasabb uralkodója egy bazárban találkozott feleségével, ahol a lány ajándékokat árult. Esküvőjüket nagy körmenettel és tűzijátékkal ünnepelték, a hitves pedig a Mumtáz Mahal, vagyis "a palota kiválasztottja" nevet kapta. Az uralkodó pedig 19 évig hű maradt feleségéhez. 

Amikor a nő 1631-ben szülés közben meghalt, sah vigasztalhatatlan volt. Elhatározta, hogy fehér márványból hatalmas síremléket állíttat, amelynek szépsége méltó nejéhez. Ez az épület a világhírű Tádzs Mahal. Az uralkodó úgy tervezte, hogy saját sírboltja fekete márványból épül majd, amit egy ezüsthíd köti össze felesége nyughelyével. A terv azonban nem valósult meg, mert fia 1658-ban elűzte a trónról. Az urolakorő börtönben halt meg, majd felesége szarkofágja mellé temették a Tádzs Mahal egyik földalatti termében.

Forrás: Philippa Wingate: Királyok és királynők

A bejegyzés trackback címe:

http://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr3312417101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.