A B1 blog kult rovata



Ilyen, amikor a busz üléshuzatából ruha lesz

Tedd az uzsit buszkékbe

2017. május 03. - Honey Fitz

Az AKG (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) tanárai azt a feladatot adták a diákoknak, hogy alapítsanak és működtessenek egy céget egy teljes éven át. A tanulók nem kis fába vágták a fejszéjüket, létrehoztak egy divatcéget, amely a BKK buszainak üléshuzataiból készít ruhákat és kiegészítőket. A téma kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy vajon másoknak is eszébe jutott-e már hasonlóan elvetemült ötlet, meg lehet-e ebből élni, és tulajdonképpen mi az értelme az egésznek?

img_3247.JPG

A német Menja Stevenson

minden nap busszal járt iskolába, és mint az esztétikai kérdésekre érzékeny fiatal művész, nem tudott szó nélkül elmenni a ronda üléshuzatok mellett. Borzasztóan zavarta, hogy az utazóközönség beletörődik ebbe a típusú vizuális környezetszennyezésbe. Stevenson elmélete szerint, az emberek agyába tudat alatt beleivódnak ezek a képek, csak nincsenek vele tisztában, és ezért nem is tesznek semmit ellene. Évekig nézegette a huzatokat, végül 2006-ban elindította Bustour projektjét, amelynek célja az volt, hogy láthatóvá tegye a láthatatlant. A német tömegközlekedés buszainak üléshuzataiból saját maga különböző ruhákat varrt, majd ezekben szállt fel a megfelelő járművekre. Meglepetten tapasztalta, hogy alig volt olyan, aki megszólította az üléshuzattal teljesen megegyező ruhája miatt. Az emberek többsége csak szégyellősen elkapta a tekintetét.

nemet2.jpg

Stevenson kísérlete, mondhatni, nem volt túl eredményes. Arra viszont mindenképpen jó volt, hogy kiderüljön, miért nem érdemes a divatcégeknek komolyabban rámennie az üléshuzatokból készült ruhák gyártására. A válasz egyszerű: ezek a cuccok hordhatatlanok. A kemény és sprőd anyagot Stevenson a lovagok páncéljához hasonlította. Alig tudott benne mozogni és rettenetesen izzadt tőle.

nemet3.jpg

nemet4.jpg

Ha mindenképpen szempont az újrahasznosítás, érdemes inkább a kiegészítőkre koncentrálni. Így tesz

a PLANE

néven futó dizájner páros is, amely repülőgépek leselejtezett üléshuzataiból gyárt luxus táskákat és egyéb kiegészítőket. A testvérpár már egészen fiatalon megtanulta, hogy a kreatív megoldásokkal igen sokat lehet spórolni. Farmer édesapjuk arra tanította őket, hogy munkájuk során a lehető legkevesebbet pazaroljanak, mert az nekik és a környezetüknek is a hasznára lesz. Mindkét fiú a repülés szerelmese, ezért kezdtek el 2012-ben különböző repülőgép-alkatrészekből bútorokat készíteni, pár évvel később pedig a kidobott huzatokat kezdték el kreatív módon felhasználni. Céljuk az, hogy bebizonyítsák, a szépségnek és a luxusnak nem kell feltétlenül veszendőnek lennie.

plane-industries-luxury-luggage-1.jpg

A honlapjukon azt írják, próbálnak az időnek és a divatnak kevésbé kiszolgáltatott termékeket gyártani. Bár a fiúk és az ötletük is szimpatikus, úgy gondolom, ezt a logikai bukfencet nehéz lesz a valóságban sikerre vinni. Ugyanis az ember nem azért vesz luxus cuccokat, hogy üléshuzatot hordjon magán. És ennek nem a nagyzolás, meg a sznobéria a magyarázata, hanem az, hogy aki sok pénzt ad egy termékért, az szépséget, finomságot szeretne vásárolni. Minden, az övékhez hasonló kezdeményezésnek számolnia kell ezzel. A különböző anyagok felhasználásuk célja okán más és más tulajdonságokkal rendelkeznek. Míg egy BKK huzatnak akár tíz évet és megannyi rongálást is túl kell élnie, egy finom bőrt, amelyből egy Louis Vuitton retikül készül, jó esetben század annyi baj se ér. A PLANE egyébként viszonylag fiatal vállalkozás, így hát kíváncsian várom, mi lesz belőlük.

Az AKG

diákjainak projektjére visszatérve, fontos megjegyezni, hogy a feladat egyébként remek, a megoldás, amit a diákok kitaláltak, nem kevésbé. Az ő céljuk egyébként az volt, hogy ezzel a kis gag-gel népszerűsítsék a tömegközlekedést, és egyúttal felhívják a figyelmet a környezetszennyezésre. Mindenféle ruhaipari végzettség és előképzettség nélkül is jól ráéreztek arra, hogy ezekből a sprőd anyagokból nem annyira ruhákat, mint inkább kiegészítőket érdemes csinálni. Első körben 25 táska, 10 sapka, 35 póló (amelyeknek csak a zsebe van BKK huzatból) és bérlettartó tokok készültek. Amire maguk sem számítottak, az az, hogy annyi megrendelés futott be, hogy lassan az újragyártáson kell gondolkodniuk.

fullsizeoutput_2c.jpeg

img_3205.JPG

fullsizeoutput_51.jpeg

Ha valakinek kedve támad a télen egy BKK üléshuzatból készült sapkában buszra szállni, vagy az ellenőröket egy ilyen anyagból készült bérlettartóval meglepni, ne habozzon felkeresni az RBN Design Kft-t! Egy évig még biztosan létezik a cég. :)

A bejegyzés trackback címe:

http://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr412475507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.