A B1 blog kult rovata



A H&M bejelentette legújabb kollaborációját – minden, amit a széplelkű Erdem Moralioglu-ról tudni kell

2017. július 18. - Honey Fitz

masolat.jpg

A H&M kollaborációinak története messzire nyúlik vissza, egy azonban biztos: évről-évre egy igazi sztár márkával együttműködve alkotja meg limited edition kollekcióját, amely már a boltba kerülés napján elfogy, mintha soha nem is lett volna. Minden év novemberében a tömeghisztéria okán kígyózó sorokra, tolongásra és 8 napon túl gyógyuló sérülésekre számíthatunk világszerte a H&M üzleteiben. Idén egy különleges angol márkára, az Erdemre esett a választásuk, amelynek alapítója és vezető tervezője, a 40 éves Erdem Moralioglu, köztudottan nem kooperál soha senkivel.

A 2004-ben Karl Lagerfelddel indult sorozat a H&M-nél igazi sikertörténet lett, a fast fashion márka kezdeményezéséhez olyan dizájnerek csatlakoztak, mint Stella McCartney, Roberto Cavalli, a Comme des Garcons, Jimmy Choo, Alexander Wang, vagy például tavaly a Kenzo. Pár nappal ezelőtt jelentették be, hogy

2017 őszén az Erdem nevű angol márkával közös kollekciójuk

kerül majd a piacra. Ha valaki rákeres az Erdemre, biztosan fog találni rengeteg ruhát, amelyek olyanok, mintha rájuk borult volna a vadvirágos rét, illetve egy jóvágású, visszafogott fiatalembert, akit mintha csak egy Agatha Christie-regényből rántottak volna elő. De ki is ez a kimondhatatlan nevű Erdem Moralioglu?

1453933944150.jpg

Moralioglu Kanadában született, és a meseszerű Saint-Louis tó mellett nőtt fel egy török származású vegyészmérnök és egy angol származású háztartásbeli asszony gyermekeként, lány ikertestvérével együtt. Anyja vérbeli brit asszony volt, valószínűleg rengeteg szépet mesélt a gyerekeinek szülőhazájáról, mert a kis Erdemben romantikus kép alakult ki a szigetországról. Miután Kanadában elvégzett egy dizájner iskolát, 2000-ben Londonba költözött, hogy az álmait megvalósítsa.

Egy rövid ideig a lánglelkű Vivienne Westwoodnál gyakornokoskodott,

majd sikerült felvételiznie a világ egyik legjobb művészeti iskolájába, a Royal College of Art-ba. A diplomázás után New York-ba utazott, ahol egy szintén elég jelentős tervező szárnyai alá került, Dianne von Fürstenberg személyében.

Mindig is az hajtotta, hogy saját márkája legyen, amit 2005-ben végül meg is alapított. Saját elmondása szerint a célja, hogy szépséget kreáljon, de a dolog érdekessége számára az, hogy a szépség egy örökké változó fogalom, ami arra sarkallja, hogy folyamatosan újraértelmezze és újraalkossa azt.

erdem_1.jpg

Elsőszámú példaképének Yves Saint Laurent-t tartja, akit különleges érzékenységéért és színhasználatáért szeret, de rajong Charles James-ért is, akit angol származása ellenére az első amerikai couture tervezőként tartanak számon, és akinek szabásvonalai divattervezők generációi számára szolgáltak követendő például. Az amerikai Mainbochert azért irigyli, mert egy olyan különc figurát öltöztethetett, mint az angol királyi udvar életét felbolygató Wallis Simpson, a botrányos életű asszony, aki miatt VIII. Edward 1936-ban képes volt lemondani a trónról.

Mondjuk, Moralioglu-nak nem lehet oka a panaszra, hiszen

megannyi celebritás mellett a királyi udvar emblematikus személyei is örömmel hordják a ruháit.

Kate Middleton, Pippa Middleton és Harry herceg jegyese, Meghan Markle is előszeretettel parádézik Erdem-ruhákban a hivatalos rendezvényeken.

A királyi család mellett olyan hírességek imádják kreációit, mint Keira Knightley, Sarah Jessica Parker, Gwyneth Paltrow, Emma Stone, vagy Alexa Chung.

Na de milyen kollekcióra számíthatunk idén ősszel?

Ha Erdem, akkor virágok, elmosódott printek, csipke és kontraszt minden mennyiségben.

Az Independentnek adott egyik interjújában elmondta, általában úgy készít el egy mintát, hogy fog egy jól felismerhető alakzatot, és azt a számítógépén addig maszatolja, amíg dinamikussá nem válik, hogy olyan érzést keltsen a szemlélőben, mintha egy robogó vonat ablakán át nézelődne. A 2017-es Pre-Fall kollekciója alapján arra számíthatunk, hogy gyöngyszemek kerülnek november 2-án a boltok polcaira.

Ja, és ha ez a sok szépség még nem lenne elég, akkor mondom azt is, hogy

a kollekcióról készített image filmet Baz Luhrmann írta és rendezte,

aki olyan filmeket jegyez, mint a Rómeó+Júlia, a Moulin Rouge és A nagy Gatsby.

A bejegyzés trackback címe:

http://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr7312671461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.