A B1 blog kult rovata



A Prince-féle lila hivatalosan is színárnyalat lett

2017. augusztus 18. - Honey Fitz

A zenész védjegyévé vált lila szín most már hivatalosan is hozzá tartozik, és reprodukálhatóvá vált.

pegasus_large_t_1581_106925055.JPG

A Purple Rain Deluxe kiadásának 30. évfordulója alkalmából

a Pantone Color Institute, amely intézmény a különböző színárnyalatok létrehozásával, elnevezésével és rendszerezésével foglalkozik (erről bővebben itt olvashatsz), bejelentette, hogy a tavaly elhunyt énekes tiszteletére, az általa imádott lila színárnyalatot hivatalosan is bejegyzi, és Love Symbol #2 névre kereszteli.

1218899.jpg

A Pantone célja az volt, hogy az ikonikus szín hivatalosan is reprodukálhatóvá váljon, így a legkülönfélébb tárgyak és helyek képviselhetik majd azt a stílust és szellemiséget, amit a tavaly elhunyt énekes hagyott ránk örökül.

A szín eredetileg egyébként egy kanapéról származik,

amely Prince híres Paisley Park nevű stúdiójában állt. A stúdiót halála után múzeummá alakították át, így aki Minnesotában jár, megnézheti Prince egykori otthonát és munkahelyét, hangszereivel, díjaival és különleges fellépőruháival együtt.

paisley-park.jpg

A Yamaha készített egy különleges zongorát

nem sokkal az énekes halála előtt, amely szintén ezt a lila színt viselte. A cég igazgatója elmondta, három hónap állt rendelkezésükre, hogy a kifejezetten Prince elvárásainak megfelelő hangszert legyártsák. A procedúrát nem csak az nehezítette, hogy a zongorába néhány egyedi hangot is bele kellett építeni, hanem az is, hogy az énekes kikötötte, a kanapé színével megegyező árnyalatban kell elkészíteniük. Mivel a bútordarab színe több különböző lilából állt össze, a Yamahának meggyűlt a baja a feladattal. Végül az autófestékek között találtak megfelelő színt, így a zongorát lila autófestékkel kenték le. Prince egyszer játszott a lila zongorán, a halálát megelőző hónapban, zárt körben, a saját otthonában.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr6812758560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.