A B1 blog kult rovata



A világ leghülyébb öltözködési szabályai

2018. április 25. - Honey Fitz

Rengeteg helyen van írott vagy íratlan dress code. Az alábbi szabályok kicsit azért túlzásnak tűnnek.maxresdefault_6.jpg

Megbüntetik a kosarasokat, ha túl hosszú a sortjuk

Igen, akinek a térde felett legalább egy inch-csel, azaz 2,5 centivel nem végződik feljebb a sortja, az 10 ezer dollárt (kb. 2,5 millió forintot) perkál. Az NBA (Amerikai Kosárlabda Szövetség) dress code-ját 2005-ben az akkori góré, David Stern vezette be. A szabályozás része volt az is, hogy a kosarasok off-the-court, azaz pályán kívüli megjelenését is előírták. A játékosoknak business casualben kellett megjelenniük, amikor mérkőzésre érkeztek, amikor onnan távoztak, ha sérüléssel ültek a pálya szélén, vagy ha bármilyen formában az NBA-t képviselték, például interjút adtak.

lebron-james-kobe-bryant-2015.jpg

A vezetőség nem nézte jó szemmel a sportolók rapperekre emlékeztető megjelenését. Azt akarták, hogy a több kilós fuxok, a deszkás nadrágok és a színes sportcipők eltűnjenek a pályáról és a pályán kívüli reprezentációból. Természetesen a kosarasok nem fogadták kitörő örömmel a korlátozásokat. Sokan rasszistának bélyegezték Sternt, amiért egyértelműen a feketékre jellemző hip-hop stílust irtotta. És persze a dolog nem tett jót a szponzorációnak sem. A legtöbb játékost a Nike, az Adidas vagy a Puma támogatta, amelyek köztudottan nem az öltönyeikről híresek.

lebron-james-sneakers-style.jpg

Bár a szabályozásnak rengeteg ellenlábasa volt, a kritikák szép lassan elcsitultak, és mára a dolog átfordult, a legtöbb sportoló megszerette a business casualt és magára talált ebben a műfajban is. Múlt pénteken a divatsajtó a Cleveland Cavaliers játékosaitól volt hangos, akik az egyik legmegosztóbb New York-i tervező, Thom Browne öltönyeiben jelentek meg Indianapolisban.  A gyönyörű, méretre szabott öltönyök, a lakkbőrtáskák és a fényesre politúrozott cipők táncát elnézve a New York Times újságírója kijelentette: bár a sportaréna folyosója már régóta felér egy kifutóval, a Cleveland Cavalier új szintre emelte ezt a játékot.

merlin_137111001_54ed2c9d-7116-46e0-9ccd-5a2cde510ac2-superjumbo.jpg

György herceg nem hordhat hosszúnadrágot

Nemcsak ő, a királyi családban egyetlen kisfiú sem hordhat mást, csak rövidnadrágot. Egészen 8 éves korukig nem vehetnek fel hosszút, de nemcsak azért, mert az a felnőtt férfiak privilégiuma. Ez a dress code ugyanis az alacsonyabb társadalmi osztályokba tartozó gyerekektől is megkülönbözteti a kékvérű kisfiúkat. A hosszúnadrág ugyanis – ahogy az angolok mondják – túlságosan „suburban”.prince-george-portrait-zoom-f641e939-fc34-4d19-88a8-eeb30f1ab1e3.jpg

A japán diákok a szemöldöküket sem szedhetik

És még sok minden mást sem. Lényegében semmit sem változtathatnak meg magukon, azaz, nem festhetik a hajukat, nem lakkozhatják a körmüket, nem tetováltathatnak stb. Az iskolák által előírt egyenruhát kell hordaniuk, amit szintén nem alakíthatnak át, nem díszíthetik semmilyen módon.

japanese-students-in-classroom.jpg

A diákok uniformizálása mögött általában az a szándék húzódik meg, hogy a társadalmi különbségeket láthatatlanná tegyék. Lehet, hogy a tokiói Taimei Elementary School másképp értelmezte ezt a kérdést, ugyanis az iskolában 2018 februárjában Armani-egyenruhát vezettek be.

Igen, az olasz divatház kifejezetten a japán elitiskola számára tervezett egyenruháiról van szó, amelyek szettenként 80 ezer yenbe, azaz közel 200 ezer forintba kerülnek. A szülők rettenetesen felháborodtak, de az iskola ravasz volt, és nem tette kötelezővé a luxus uniformist. Így persze a kevésbé tehetős szülők gyerekei, egyenruha hiányában, az első pillanattól kezdve meg lesznek bélyegezve.

ukeiqb4ekq7hxj3r65pccqj7nu.jpgAz iskola vezetősége azzal érvelt, hogy az elegáns egyenruhára azért volt szükség, hogy a Tokió elit negyedében álló intézmény méltó legyen az exkluzív környezethez. A legfrissebb hírek szerint az iskolának újabban biztonsági őröket kell alkalmaznia, mert rengeteg zaklatás éri a diákokat a dizájner-egyenruha miatt.

Az Abercrombie & Fitch-ben nem lehet slendrián az eladó

Ugyanakkor ronda sem.

Aki az amerikaiak egyik kedvenc üzletében szeretne értékesítési kolléga lenni, tudjon róla, hogy egyrészt, elég komoly elvárásoknak kell megfelelnie, ami a szabályos arcot és a kockahasat illeti, másrészt, innentől az ing ujját minden nap a könyökéig fel kell tűrnie, a gallérját tisztességesen fel kell állítania, és a felső 3 gombját, ha a fene fenét eszik, se gombolhatja be. A félmeztelenség pedig nemhogy elfogadott, azért valószínűleg plusz pont jár.

kep_1.jpg

A különböző botrányairól (pl. 2006-ban a CEO azt nyilatkozta, nem szeretné, ha kövér emberek hordanák a ruháikat) híres márka tehát minden üzletében parfümgőzzel, kirekesztéssel  és egy kis mellkasszőrrel várja a lelkes érdeklődőket.

A bejegyzés trackback címe:

http://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr3613868722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tlantos 2018.04.26. 01:30:15

Volt angol gyarmatokon boseggel talalni elmebeteg iskolai peldakat.
Hulye angolok, angol hulyek.

no.nick.today 2018.04.26. 01:39:53

A Brit királyi család öltözködési szabályairól regényt lehetne írni.
Összességében elég jól marketingezik ezt királyság dolgot, pedig van még egy-két alkotmányos monarchia Európában.

HgGina 2018.04.26. 02:00:46

Bezzeg itt a parlamentbe ruhától és nagy potrohtól függetlenül minden elmebeteget beengednek képviselőnek.

no.nick.today 2018.04.26. 02:10:59

A japán iskolai egyenruha inkább a diákok uniformizálását szolgája, mint a társadalmi egyenlőtlenségek elrejtését. Napi szinten nagyon nem szeretik a különcködést, ami könnyen támadások célpontjává teszi a "renitenseket". Már az átlagosnál világosabb eredeti hajszín is elég, hogy valaki magára vonja a "népharagot".

Az Armani-egyenruha egyértelműen a diákok vagyoni helyzeten alapuló előszűrését szolgálja, amit formálisan nem tehetne meg az iskola.

retkeslaci 2018.04.26. 03:05:57

A japán elitiskola nyilván azért vezette be az Armani-egyenruhát, mert ezzel is jelezni akarják a leendő diákok szüleinek, hogy ők elit intézmény, ahova proli nem járhat.
A 200ezer forintos egyenruha amúgy japán középosztálybeli fizetésekhez képest nem annyira elszállt dolog. Tessék megnézni mennyit keres egy japán mérnök, orvos vagy jogász. A japán középosztálybeli feleségek simán listazzák hobbijaik közt a designer táskák (Gucci, Hermes, Louis Vuitton és tásaik) gyűjtését, tehát a gyereknek is megengedhetik a drága egyenruhát.
Az adott elitiskolában gondolom az éves tandíj több millió forintnyi yen, tehát aki oda tudja jaratni a kölykét, annak nem okoz gondot az egyenruhára kiadni szettenként 200ezer forintnyi yent.
Ázsiai gyerekeknek 10 éves kor alatt is Jordan cipőket vesznek, amiket fél év alatt kinőnek. Egyszerűen más összegekkel gurigázik egy ázsiai milliomos, mint egy magyar átlagember.

BelaVak 2018.04.26. 03:21:51

Sok szakerto... A japan iskolai egyenruhak kb mind ennyibe kerulnek. A flhaborodas azon volt, hogy allami altalanos iskolaban altalaban nincs egeynruha, csak kozepiskolaban, ezert felesleges kiadas. Mivel az allami iskolak korzetesek, semmifele eloszurwsrol nem volt szo. Egyebkent is aki a belvarosban, Ginzanal lakik, azt nem nagyon kell szurni.
Az meg tegye mar fel a kezet, akinek az iskolajaban megengedett volt a mukorom, ruzs vagy tetovalas. Mert az enyemben nem volt se a koromlakkozas se hasonlok. A hajfestes meg nyilvan ugyanez a kategoria, csak Pesten kevesbe egyertelmu, ha valaki festi a hajat,de egy platinaszoke japannal feltunobb.

gigabursch 2018.04.26. 07:42:13

@HgGina:
nát még mennyi unintelligens újságírót.
Élen az index neveletlen tahóival.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.26. 15:31:44

A ballibáknál is van furcsa dresszkód, pl. kötelező Sorost majmolni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.04.26. 16:21:25

Annak idején a Néphadseregben az egyenruhát nem az időjárás határozta meg, hanem a dátum. Hiába volt pl. nagyon hideg, a kucsmát nem lehetett fülre gombolni, mert hivatalosan még nem volt tél. :)

efi 2018.04.26. 16:24:25

A kosarasok a kinőtt öltönyeikben azok miért is néznek ki jól?
És amúgy a kosarasoknál - talán egyedüliként - a nőknek miért kell a pályán szintén ezt a lig-lógó sz@rt viselniük, ez is előírás? Mennyivel jobban néz ki már egy kézis, röpis, teniszező vagy atléta.
Gyuri hercegnek meg kellemes sétát télen, 5-10 fokban.

csentecsa 2018.04.26. 16:38:39

Ha magyar kormány bevezetné (visszahozná) az iskolai köpenyt- ahogy GB-ben vagy Japánban is van-kitörne a forradalom. A sok libsi tódulna az utcára tüntetni, ez egy ilyen ország..

csentecsa 2018.04.26. 16:43:12

@efi: Ez a rövid szárú nadrág valami idióta divat mostanság. Több cég 2018-as portfóliójában lehet látni..Mondjuk a kép előterében álló négusra még szűk is az a nadrág. Ha ez valóban méretre készült, akkor alaposan elszabták (elbaszták..:)..

csentecsa 2018.04.26. 16:44:04

@Frady Endre: Hogyhogy így prózában..?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.26. 16:56:41

@efi:

A jobblibák szimplán őszinte ballibák, s ők is Soros-rajongók.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.04.26. 17:33:58

@csentecsa: Na jó, közlöm a sereges versikémet, hogy örülj! Még 2012 augusztusában írtam:

Katonaság
(kétsoros-füzér a bevonulásom 28. évfordulójára)

Ha bevonul valaki,
Kiképzés jön, alaki.

Borotválkoz’ a baka,
Hogy ne legyen Csubaka.

Szeretvén a sereget
Ultrás vizet mereget.

Épít, eszköz a lapát,
S kerül néhány alap át.

Nyáron villan a kasza,
Aratni van szakasza.

Kopasz tápos, ha kajál,
Nem néz oda a Köjál.

Katona nem tiszteleg,
Szájából, ha tészta lóg.

Főtiszteket* tiszteli
S boldog, hasa hisz’ teli.

(S nem mondja a *tábornok:
Szólítsatok Tibornak!)

Eltávra, ha hazamén,
Ugrál, mint egy laza mén.

Iszogat bár alkoholt**,
Vád, hogy kártyán csal, koholt.

(**Sört mér jó Sturcz Antiné;
Tulajnő, a kantiné.)

Fürdik öt-hat hetente
S szaglón fekszik le, tente.

Leszerel s a vonatút
Minden, csak nem csodarút!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2012/08/katonasag.html

csentecsa 2018.04.27. 12:15:40

@Frady Endre: Na ugye, tudtam én megy ez rendesen, rímelve is..:)