A B1 blog kult rovata



Megpróbálok Fliegauf Bence lenni, akárki is ez az ember

2015. április 13. - ng.pontkukac

A Szubkult blog új sorozatában fiatal, sikeres magyar filmrendezőkkel beszélgetünk, egyebek mellett a fesztiválszezon apropóján. Elsőként a hazai és nemzetközi porondon is rangos díjak garmadáját begyűjtő Fliegauf Bencével készítettünk interjút, akit a magyar közönség leginkább a cigánygyilkosságokról készített, a berlini filmfesztivál nagydíját is elnyert Csak a szél című film rendezőjeként ismerhet.

fliegauf.jpg

Németh Gábor: A Csak a szél egyik budapesti vetítésén találkoztunk egyszer. Lenyűgözött, hogy a karaktereid elő- és utóéletéről fél órán át képes voltál beszélni. A hőseid egy zajos társbérletben élnek a fejedben?

Fliegauf Bence: Ahogy múlik az idő - több mint három éve forgattunk -, azért távolodunk egymástól kicsit. Amikor elkezdtem dolgozni a Csak a szélen, elhatároztam, hogy visszafogom a bennem élő szociális munkást, és csak mint filmrendező veszek részt a forgatáson. Ez sikerült, viszont közben szép barátságok születtek.

N. G.: Mesélsz az új filmed, a tavasszal mozikba kerülő Liliom ösvény alapötletéről?

F. B.: A Liliom ösvény alapgondolata az volt, hogy milyen szép lenne egy olyan anya-gyerek film, amiben szinte csak őket látjuk, és az ő kapcsolatukon keresztül ismerjük meg a család múltját: angyali álmokat, démoni félelmeket, a hétköznapok díszlete mögötti csodákat. Ez a film főleg a szembenézésről szól, és arról a lelki folyamatról, amikor egy szülő felismeri, hogy a múlt titkaiba legjobban a meséken keresztül avathatja be a gyerekét.

N. G.: Milyen volt a forgatás?

F. B.: Forgatni mindig nagy szociális kaland, mivel főleg írással foglalkozom. Ritkán vagyok együtt ennyi emberrel. Ennek a súlyát most egy kicsit jobban éreztem, mint a szépségeit. Budapesten forgatni egyre nehezebb, milliós nagyságrendű döntéseket kellett hoznom nap mint nap. Ez alapvető része ennek a szakmának, de sokszor úgy éreztem, egyedül vagyok. Finoman szólva is nagy kihívás volt együtt dolgozni egy 8 éves kisfiúval közel két hónapon keresztül, jóformán egész nap, heti öt napban. Szerencsére Sótonyi Bálint fegyelmezetten és intelligensen volt jelen, és ahogy azt már többször tapasztaltam, végül már megint a gyerekekkel volt a legkevesebb baj.

N. G.: Mi a véleményed az idei fesztiválszezonról, és úgy általában a hazai filmes felhozatalról?

F. B.: Kreativitás izzik és zubog Budapesten. Úgy látom, hogy az ellenkultúra különösen erős: innovatív színházi előadások, performanszok, koncertek zajlanak, erős független filmek születnek. Kulturális bunkerek épülnek, ahová pár ezer jómódú budapesti elbújhat a közéleti horror elől. Fontos viszont, hogy lássuk: a belváros zárt buborék, nem nagyon reprezentálja az ország kulturális állapotát. A mélyszegénységben élő milliók helyzete aggasztóbb, mint bármikor a rendszerváltás óta. Bár a civil szféra itt is eredményes: Derdák Tibor Sajókazán teszi dolgát, Bódis Kriszta a Miskolc melleti Hétesen nyújt kulturális alternatívát olyan embereknek, akikről már régen lemondott a hivatalos Magyarország. Legutóbb a Ritók Nóra által vezetett Igazgyöngy alapítványnál jártam a Berettyóújfalu melletti Toldon; amit itt láttam, példaértékű lehet.

N. G.: Mik a terveid, várakozásaid a legújabb filmeddel kapcsolatban?

F. B.: A Liliom ösvény atmoszférája olyan, mint egy keményebb Andersen mese. Hipnotikus és néhol elég sötét világban játszódik. Emellett viszont nagyon egyszerű film. Beadtunk egy félig elkészült verziót Cannes-ba, de bennem nincs túl nagy várakozás. Szerintem a Liliom ösvény nagyon nem Cannes-i film. Az, hogy akkor milyen, nem tudom. Egy biztos: szép - persze lehet, hogy én elfogult vagyok...

N. G.: Min dolgozol éppen?

F. B.: Megfogadtam, hogy most nem ugrok bele rögtön a következő filmbe, de ebben a fogadalomban csak részeredményeket tudok felmutatni. Éppen tegnap beszélgettünk Cedomir Colarral (Oscar-díjas bosnyák születésű francia producer - a szerk.) arról, hogy abban a pillanatban, ahogy lelassítunk magunkban valamit, azonnal felgyorsul valami más bennünk. Azért én a magam részéről nem adom fel.

N. G.: Mire ültél be legutóbb moziba, és milyen érzésekkel távoztál?

F. B.: Mélyen elmerültem a GermanWings légikatasztrófa anyagaiban, és kikapcsolódásként megnéztem a Wild Tales című filmet anélkül, hogy bármit tudnék róla. Az első jelenet sokkolt (kísértetiesen ugyanaz történik benne, mint ami az Alpok felett történt), azt hittem elment az eszem. Aki látta a filmet, tudja miről beszélek. Biztos vagyok benne, hogy Lubitz látta a filmet, és innen inspirálódott. A filmet három hónapja mutatták be Németországban, és már BluRayen is megjelent. A Wild Tales-t mindettől függetlenül üde és kellemesen gonosz filmnek tartom. Nemrég láttam a Balaton Method-ot, ami nagyon nem az én világom, persze továbbra is Szimler-Rév fan vagyok, és várom a következő munkájukat.

N. G.: És végül egy személyes kérdés: tudhatjuk-e, miért változtattál keresztnevet?

F. B.: Anyám a Bence nevet akarta nekem adni eredetileg. Amikor meghalt, úgy döntöttem, ezentúl a Bence nevet használom - talán az emlékére. Megpróbálok Fliegauf Bence lenni, akárki is ez az ember.

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr407364686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

óðinn 2015.04.14. 12:35:03

"akit a magyar közönség leginkább a cigánygyilkosságokról készített, a berlini filmfesztivál nagydíját is elnyert Csak a szél című film rendezőjeként ismerhet" - az én köreimben a Rengeteg és a Dieler rendezőjeként ismert már tíz éve. Utóbbi egyébként az egyik legjobb magyar film.

óðinn 2015.04.14. 12:35:43

Úgy értem, Dealer, csak sikerült kicsit elgépelnem, na. :-)

J.R. Ewing 2015.04.14. 13:36:32

Hülye állat ez. A "meg nem értett művész", avagy a tehetségtelen geci.