A B1 blog kult rovata



Saul Bass filmplakátjai

2015. május 26. - Ninon

Mostanában foglalkoztunk már újraértelmezett filmplakátokkal, de a téma kiapadhatatlan forrás, továbbra is érdekel minket, így most nektek is szeretnénk bemutatni egy újabb csokrot nagyszerű poszterekből.

Saul Bass grafikus-dizájner (emellett filmrendező is), akinek nevéhez számos amerikai cég és film arculatterve kapcsolható. Dolgozott például Alfred Hitchcock-kal, Stanley Cubrick-kal és Martin Scorsese-vel is, illetve ő tervezte a United Airlines vagy az AT&T logóját.

Első filmekhez kapcsolódó munkáját Otto Preminger rendezőtől kapta 1954-ben, a Carmen Jones című alkotásához. Ez a plakát annyira meggyőző volt a rendező számára, hogy később a főcím alatt futó grafika elkészítésével is Saul-t bízta meg.

carmen_jones.jpeg

(commons.wikimedia.org)

Ám az igazi elismerést és hírnevet Az aranykezű férfi című filmben nyújtott munkája, azaz a főcím grafikája hozta meg neki 1955-ben.

poster_man_with_the_golden_arm_the_02_0.jpg

(www.huffingtonpost.com)

Körülbelül negyven évig dolgozott a legkülönfélébb témájú, stílusú és hangulatú filmen, miközben számos nagyvállalat arculatát is ő tervezte, sőt, az az 1984-es Los Angeles- olimpia plakátja is az ő keze munkája.

6975.gif

(www.sportslogos.net)

Utolsó munkája Martin Scorsese Casino című filmjének főcíme volt 1995-ben.

Nézzétek meg egy galériában filmes plakátjait, hogy ti is ráérezhessetek különös stílusára, amit bárhol felismerhetünk!

A következő galériában pedig nem filmekkel kapcsolatos alkotásait tekinthetitek meg, hanem különböző projektek felkéréseire készült munkáit.

Ezen az oldalon tudjátok megnézni azokat a logókat, amelyeket Saul Bass tervezett amerikai vállalatoknak, itt pedig megtaláljátok az általa készített, már említett főcímeket összegyűjtve, hanggal, teljes hosszúságukban.

Végezetül ajánlom figyelmetekbe Federico Mauro filmposztereit, aki a mai mozis tartalmaknak adott bass-i hangulatot (az ő nevéhez köthető az a híres filmes kiegészítős sorozat, amiről már mi is írtunk).

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr367488462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.