A B1 blog kult rovata



Csontváry legszebb tájképei és a valóság

2015. július 16. - PilarT

Csontváry Kosztka Tivadar gondos mérlegeléssel választotta ki témái helyszíneit. Szabadtéri festészetének lényege a saját maga által kitalált napút fogalma volt. Vagyis a művész tudatosan tanulmányozta a Nap járását, és a fényhatások változásait igyekezett részletesen megörökíteni. Festői pályája során Csontváry szinte a fél világot beutazta a Hortobágytól Athénon át Egyiptomig.

A következő képekből kiderül, hol állt Csontváry festőállványa, amikor megfestette Baalbek című képét, vagy éppen a Vihar a Hortobágyon festmény. Illetve

megnézhetitek, milyen látvány tárulna a művész elé, ha ma festené meg legszebb képeit.


A taorminai görög színház romjai

maxresdefault_1.jpg

 

​Római híd Mosztárbanhid_1.jpg

Baalbek
csont503.jpg baalbek-jupiter.jpg
A keleti pályaudvar éjjel
800px-cskt-keleti_palyaudvar_ejjel_1902.jpg img_1534.JPG
Nagy Tarpatak
x_nagy_tarpatak_2.jpg dscf9692_b.jpg
Vihar a Hortobágyon
csontvary_vihar_a_nagyhortobagyon.jpg 24525.jpg
A „Faun háza” (Pompei)
pic17.jpg pic18.jpg

A virág Judit Galéria katalógusában is sok hasonló képpárt láthattok. A térképen lévő piros nyilak Csontváry nézőpontját jelölik. A mellettük elhelyezett képek a festő traui (trogiri) képei, a fotók pedig a mai helyszínt mutatják.

nevtelen_4_1.jpg

Csontváry korai, dél-olaszországi képeinek helyszíneit Kaszás Tibor fényképezte le. A hiánypótló tanulmányút során kiderült, hol állt Csontváry, amikor a Mandulavirágzást festette. Illetve az a feltételezés is bizonyossággá vált, hogy az Egy este Kairóban című kép valójában a castellammarei Piazza Principe közelében készült.

Egy este Kairóban "Egy este Castellammaréban"
egy_est_kairoban.jpg pic26.jpg

 Ha az Egy este Kairóbanhoz hasonló lappangó képek is érdekelnek benneteket, olvassátok el a 11 elveszett Csontváry-festményről szóló cikkünket is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr597629528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.07.18. 08:54:50

Egyértelmű, hogy Csontváry festményein szebbek, úgyhogy sürgősen át kell építeni az eredetieket is olyanra, mint a képeken.
:D
(Csak viccelek. Viszont szarjon sünt a designer, hogy itt is halványszürke betűkkel kell fehér alapon beírni a kkommentet. Grrr.)

tengier1 2015.07.18. 09:31:16

Már megbocsáss kedves poszter, de lövésed nincs a napút fogalmáról. Ekkora ökörséget hogy írhatsz le? Vedd már a fáradtságot,hogy utána nézz a dolognak, mielőtt írsz. Pffffff