A B1 blog kult rovata



A mezítlábas, Armani-öltönyös művész, aki 30 évvel a halála után is hatással van a divatra

2017. október 04. - Honey Fitz

2017 tavaszán Jean-Michel Basquiat Untitled című festményét 110,5 millió dollárért vette meg egy japán műgyűjtő. Basquiat műve ezzel a valaha volt legdrágábban eladott, amerikai művész által készített alkotás lett, illetve az első olyan 1980 után született mű, amely több mint 100 millió dollárért kelt el. Az 1988-ban, 27 évesen heroin túladagolásban meghalt festő azonban nemcsak a 20. század egyik legmeghatározóbb művésze, hanem a Z-generáció egyik legfontosabb stílusikonja is lett.

1202069.jpg

Az 1960-ban Puerto Rico-i és haiti szülők gyerekeként született Basquiatról sokan úgy tartják,

olyan tehetség, amilyenből csak egy van egy évszázadban.

Már kisgyerekként közel került a művészetekhez, egyrészt 4 évesen írt és olvasott, másrészt az anyukája rengetegszer vitte különböző múzeumokba. A kis Jean-Michelt meggyötörte a szülei válása, és az, hogy utána az édesapjánál kellett nevelkednie. Tini korában - túl egy otthonról való szökésen - a rendes iskolából egy különleges alternatív gimnáziumba került. Itt ismerkedett meg Al Diazzal, akivel a 70-es évek közepén kitalálták a SAMO-t, azaz a szatirikus falfirkák sorozatát, amelyek nemcsak Basquiat művészi esztétikáját, de későbbi hírnevét is megalapozták.

9615d31ba70ad1fa983d8587b8e4feb8.png

A SAMO új távlatokat nyitott a graffitiben.

Értelmiségi fiatalok provokatív véleményeikkel fújták tele Manhattent. Mindig gondosan ügyeltek arra, hogy az üzenet helyspecifikus legyen, és lehetőleg arcul vágja a társadalom általuk műmájernek vagy éppen ostobának tartott rétegeit. A művészeti galériák közelében például ilyen üzeneteket fogalmaztak meg: SAMO as an end 2 all this mediocre art, azaz, a SAMO véget vet a középszerű művészetnek. A trendinek ítélt negyedekben a média által kialakított vagy terjesztett buta szokásokat bírálták: SAMO as an end 2 media controlled fads, vagyis, a SAMO véget akar vetni a média által gerjesztett hóbortoknak.

cyctajjfr08x.jpg

A SAMO nagyjából egy év után elhalt, ahogy Basquiat és Al Diaz barátsága is szép lassan véget ért. Ekkor azonban már többen felfigyeltek a különc Jean-Michelre, így keveredett a jelmeztervezőként dolgozó, és saját üzletet fenntartó Patricia Fieldhez, aki ma már olyan sorozatokat és filmeket jegyez, mint a Szex és New York vagy az Ördög Pradat visel, és akinek egyedi kabátokat, illetve pulcsikat festett. A korszak kiemelkedő művészeivel,

Andi Warhollal, Keith Haringgel és David Bowie-val is összebarátkozott,

illetve ekkoriban kezdett járni a még szinte teljesen ismeretlen énekesnővel, Madonnával.

with_madonna_02.png

jeanmichelbasquiat_f12334c_1340x2000_l.jpeg

Képei sajátos találkozásai verbálisnak és grafikusnak, festészetnek és rajznak, absztraktnak és figuratívnak, valamint a történelmi utalásoknak és a kortárs kritikának. Az alkotásokban megmutatkozó

bátorság és a mondanivaló aktualitása

az, ami még mindig lenyűgözi a szemlélőt.

basquiat-quadro.jpg

Basquiat azonban – ahogy az a legnagyobbaknál lenni szokott – nemcsak művészetével, hanem életvitelével és stílusával is levette a lábáról a 80-as évek New York-i közönségét.

Gyakran festett mezítláb és méregdrága Armani-öltönyben,

amit nem sajnált összefestékezni. Armani ezzel kapcsolatban egyszer azt nyilatkozta, boldog, hogy valaki végre nem jelmezként, hanem hétköznapi viseletként tekint az általa készített ruhákra.

basquiat.jpg

Az öltönnyel kombinált Adidas-póló egy az egyben az, ami a Z-generáció öltözködésének kvintesszenciája: az össze nem illő darabok tökéletlen harmóniája.

the-rake-sip-basquiat-06-1200x800.jpg

Nem véletlen, hogy Basquiat mint művész és mint stílusikon is meghatározó figura lett. Kultuszát olyan márkák lovagolták meg, mint az örök fiatalságot hirdető hip-hop és punk rock Supreme, az egész világon ismert Reebok, vagy a legmenőbb japán fast fashion brand, a Uniqlo.

http-_2f_2fhypebeast_com_2fimage_2f2013_2f09_2fsupreme-2013-fall-winter-jean-michel-basquiat-lookbook-2.jpg

http-_2f_2fhypebeast_com_2fimage_2f2013_2f10_2fjean-michel-basquiat-x-reebok-2013-fall-winter-collection-1.jpg

http-_2f_2fhypebeast_com_2fimage_2f2017_2f03_2funiqlo-moma-2017-collection-warhol-basquiat-haring-3.jpg

Ha pedig elidőzik kicsit a tekintetünk

az idei divathét

néhány kiemelkedő márkájának bemutatóján, valóban mintha csak Basquiat-féle ensamble-kat látnánk.

b5a743_fbc382df256641d88bf6d4c51a502cce-mv2.jpg

_lll2927.jpg

002a4917bc29f5372c592cc48a0a585c.jpg

diesel.jpg

the-rake-_-_-_-_-_-2688404.jpeg

_shi1640.jpg

De nemcsak a ruhatára, az üzenetei és a kommunikációs eszköztára is visszaköszön a legnagyobb divatházak kampányaiban. A Gucci kollaborációja a 25 éves Coco Capitánnal tökéletes példa arra, hogy amit Basquiat közel 50 éve elkezdett, annak ma is ugyanolyan ereje és létjogosultsága van. A telematricázott Trump Tower, a falakon megjelenő üzenetek és a ruhákon feltett kérdések mintha csak Basquiat problémafelvetésének folytatásai lennének.

Mi a frászt kezdjünk ezzel a jövővel? 

- kérdezi tőlünk Coco Capitán a Gucci nevében, és ha Basquiat még ma is élne, valószínűleg ő is hasonló kérdéseket pedzegetne.

https---bae_hypebeast_com-files-2017-06-gucci-coco-capitan-collaboration-3.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr3312926099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.