A B1 blog kult rovata



Mindenki odavan Meghan Markle-ért, pedig láttunk már nála izgalmasabb másodhegedűsöket

2017. december 28. - Honey Fitz

Hosszú ideig kellett várnunk, hogy valaki végre betöltse a Diana után hagyott űrt, mind a médiában, mind a szívünkben.featured_5_3.jpg

Aztán jött Kate Middleton, és hál’ ég, évekre elegendő témát szolgáltatott

  • a ruhatárával,
  • a hajával,
  • a frufrujával,
  • a frufru nélküli hajával,
  • a terhessége alatti öltözködési stílusával,
  • a terhessége utáni öltözködési stílusával

és végül, de nem utolsósorban, a lakkozatlan körmeinek dilemmájával.

Aztán férjhez ment a húga is, megszületett a minimum elvárt két gyerek, és azt hihettük, a nagy izgalmakon immár túl vagyunk. Ekkor jött a képbe az amerikai színésznő, Meghan Markle, aki most már olyan mértékű publicitást kap, hogy lassan kijelenthetjük, elhappolta a showt a Middleton-lányok orra elöl. Pedig a történelemben bizony akadtak nála izgalmasabb másodhegedűsök.

A lázadó Fergie

volt a brit királyi udvar egyik legnagyobb „tévedése”. A tűzvörös hajú Sarah Ferguson már gyerekkora óta ismerte Károly herceg öccsét, Andrást, de igazán csak fiatal felnőttekként, a pólómeccseken melegedtek össze. 1986-ban jelentették be az eljegyzést. A médiában csak Fergie-ként ismert fiatal nő valószínűleg már a kezdetektől szúrta az angol királynő szemét. Rendkívül önálló volt, és meglehetősen különc. Dianával jó kapcsolatot ápolt, saját bevallása szerint olyanok voltak, mint a testvérek.

Ő sem bírta sokáig az angol királyi család kötelékében, 1992-ben különváltak András herceggel.

54cbf72d44a199085e88d6c4_image.jpg

ap8604210602.jpg

sarah-ferguson-1.jpg

o-sarah-ferguson-pictures-facebook.jpg

Fergie-nek nem volt könnyű élete. 12 éves volt, amikor az anyukája lelépett egy argentin pólójátékossal, és vissza se nézett. A kislány saját magát okolta anyukája távozásáért, a szorongásait állandó evéssel próbálta oldani, így tini korára súlyproblémákkal küzdött. Amikor megismerkedett Andrással, úgy tűnt, egy tündérmese veszi kezdetét, de tévedett. Nem sokkal az esküvő után az ifjú herceget a tengerészkarrierje külföldre szólította, így házasságuk első 5 évében évente csupán 40 napot találkoztak. Fergie – ugyanúgy, mint Dinana – egyedül maradt a házasságában. Rengeteg pletyka kapott szárnyra állítólagos szeretőkről, és végül az elhidegülés váláshoz vezetett.

Ő azonban még ekkor is tudott meglepetést okozni a királyi családnak. Amikor II. Erzsébet magához hívatta, és megkérdezte, hogy mit szeretne magával vinni a váláskor – utalva ezzel a tönkrement életért járó esetleges busás kárpótlásra – Fergie csak annyit mondott:

Semmi mást, csak a barátságát.

fergie_queen.jpg

Öröm volt az ürömben, hogy Fergie-nek a válással egy nagy álma teljesülhetett: visszament dolgozni. Imádta a reklám, a tévé és a filmek világát, több műsort is készített, dokumentumfilmeket forgatott. A balszerencse azonban nem pártolt el mellőle, anyagi gondokkal küzdött, a műsorokért, amelyekben szerepelt, erősen kritizálták, teljesen megromlott a viszonya a királyi családdal, szerelmi élete hullámvölgyekkel és botrányokkal volt tele.

scandal.jpg

feff10b73e97bd3101a3b0212be877bd--studded-belt-sarah-ferguson.jpg

Manapság egyre kevesebbet hallunk az angol királyi család életét egykor felbolygató Fergie-ről, aki minden nehézséget átvészelve most már saját, lifestyle tanácsadással foglalkozó vállalkozást vezet. Egy 2007-es Harper’s Bazaar interjúban elmondta, András volt az ő igazi lelki társa, az ő szépséges hercege, és bár az évtized esküvőjére nem hívták meg, ha saját tapasztalataiból kiindulva kéne tanácsot adnia Kate Middletonnak, azt mondaná, bármi történjék, tartson ki amellett, akit szeret.

A tragikus sorsú Carolyn Bessette-Kennedy

az amerikaiak koronázatlan hercegéhez, JFK Jr.-hoz ment férjhez. Carolyn, gimnáziumi osztálytársai szerint, az „ultimate beautiful person” volt, azaz olyan nő, aki kívül-belül szép. Nem csoda, hogy rögtön az egyetem után egy olyan neves cégnél helyezkedett el, mint a Calvin Klein.

Bolti eladóból hamarosan PR-os lett, majd kifinomult ízlését, tehetségét látva, beajánlották a New York-i flagship store-ba, mégpedig a kiemelt vásárlók stílustanácsadójának. Bessette innentől színésznőkkel, műsorvezetőkkel és az amerikai elit krémjével találkozhatott. Egy szép napon nem más sétált be az üzletbe, mint a legjóképűbb manhattani milliomos, JFK Jr. A fiatalember eredetileg csak egy öltönyért ment, végül Carolyn telefonszámával távozott.

jfk_jr_and_carolyn_casual_1.jpg

06-holding-john-f-kennedy-junior-and-carolyn-bessette-kennedy-relationship.jpg

jfk-jr-wife-doga.jpg

Viharos szerelmük legendává vált. Bár a Kennedy-fiú a rajongásig szerette Carolynt, a lány soha nem érezte igazán otthon magát a média által bekeblezett közös életükben. 1996-os házasságkötésüket követően folyamatosan a fotósok kereszttüzében éltek, minden egyes vitájukat, kibékülésüket, vacsorájukat, utazásukat címlapon hozta az összes pletykalap. És ha ez még nem lett volna elég, Carolynt állandóan anyósához, a tökéletes Jackie Kennedy Onassis-hoz hasonlítgatták.

jfk-jr-his-wife-die-plane-crash.jpg

style.jpg

1999-ben egyik rokonuk esküvőjére indultak. A gépet JFK Jr. vezette, de nem volt elég tapasztalt pilóta ahhoz, hogy sötétben, ködben, viharos időjárási körülmények között épségben földet érjenek. Az amerikaiak imádott playboya és legendásan szép felesége a repülőgép-szerencsétlenségben vesztették életüket.

Carolynt közel 20 évvel a halála után kezdik újra felfedezni, és mint stílusikont kanonizálni. Ma már sokan úgy gondolják, ő volt az első igazi street style sztár. A legtöbb celebritással ellentétben állítólag sohasem hordott státuszszimbólumokat, ami talán azt mutatja, egész egyszerűen bízott saját magában. Viszont bármilyen bájos teremtés is volt, a Kennedy-k történetében Jackie O mellett ő mindig csak másodhegedűs lehet.

A neveletlen Charlene Wittstock

pedig már a jelen. A dél-afrikai úszónő 2011-ben lett II. Albert monacói herceg felesége. Ha valaki nem passzol az udvari kirakósba, akkor az ő: sikeres, eltökélt, vagány és szókimondó. Fittyet hány az etikettre és Albert bolondériáira. Megvannak a saját szabályai, és azok mentén cselekszik. Emiatt persze igyekeznek őt távol tartani a nyilvános szereplésektől, főleg ami az interjúadást illeti.

featured_5_3_1.jpg

Egy darabig igyekezett beilleszkedni, még a haját is úgy hordta, mint Grace Kelly Monaco fénykorában, de rövid úton belátta, hogy a legegyszerűbb az lesz, ha az marad, aki eddig is volt. A haját megint rövidre vágatta, az interjúkban rendszerint őszinte, egyúttal inadekvát dolgokat mond, sokszor sportosan, olykor fiúsan öltözik, Albertnek pedig állítólag megtiltotta, hogy a volt szeretőivel bármilyen módon érintkezzen.

fashion-2015-12-princess-charlene-white-cape-black-boots-christmas-main.jpg

2017-09_3593.jpg

princess-charlene1.jpg

Az újságok címlapján legtöbbször csak a szép ruháival, néha pedig a faragatlanságával szerepel, pedig az európai uralkodók és családtagjaik között kiemelkedően izgalmas karakter. Hiába, a Grimaldik történetében csak a tündöklő színésznőknek és a dadogó trónörökösöknek juthat főszerep.

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr3713528707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.