A B1 blog kult rovata



Miért eszünk meg még 1 szelet csokitortát?

2018. augusztus 08. - drselleibeatrix

A csokitorta finom. Jól is esik. De mi a helyzet akkor, amikor már degeszre ettük magunkat, de odatolnak elénk egy szeletet? Naná, hogy megesszük. És nem azért, mert van egy desszerthasunk is.mot.jpg

Az evés alapvető emberi szükséglet. Ha éhesek vagyunk, jelez a szervezetünk először finoman, aztán egyre hangosabban. És itt nem csak a hangos gyomorkorgásra kell gondolni. Amikor nagyon éhesek vagyunk, már nem tudunk koncentrálni  a tevékenységünkre (ezért nem jó stratégia a "csak még ezt a 200 feladatot megcsinálom és utána megyek ebédelni"), nem tudunk aludni - röviden egyre inkább az evés körül járnak a gondolataink. Aztán végre eszünk, jóllakunk, elmúlik a mardosó éhség és a szervezet egyensúlyi rendszere majd jelez pár óra múlva, ha újra táplálékra van szükség.

De mi történik akkor, ha elénk tolnak egy szelet csokitortát vagy egy gőzölgő almás pitét? Valószínűleg megesszük. 

Pedig nem az éhség hajt.

Sőt! Sokszor majd kipukkadunk, de a nagyi sütijének akkor sem tudunk ellenállni. Ennek az az oka, hogy vannak olyan ingerek, amik annyira kívánatosak, hogy nem tudunk nekik ellenállni. A szervezetünk azt hiszi, hogy még mindig éhesek vagyunk. Vagy legalábbis bőven van még hely a sütinek is. Ezek a különleges ingerek az incentívek. 

Incentívek lehetnek illatok. Nem véletlen, hogy próbálják szabályozni, hogy a látványpékségek ne fújhassák ki a szagot a mozgólépcsőhöz. Mert amíg felfelé haladunk és beszívjuk a frissen sült pékárú illatát, bizony akkor is összefut a nyál a szánkban, ha

  • (1) alaposan bereggeliztünk és nem vagyunk már éhesek,
  • (2) sohasem ennénk ilyen terméket, mert tudjuk, hogy csupa műanyag.

Mégis majd' belehalunk, hogy egy falatot együnk. Bizony,

a szervezetünk át van verve.

Persze a csábító látvány is mindent visz. Próbáljunk meg mégis tudatosak maradni és ellenállni. Hiszen az incentíveknek pont ez a lényege: olyan késztetést indítanak be bennünk, amire nincs is igazán szükségünk. Kísérteties a hasonlóság a reklámok működési elvével: elhisszük, hogy szükségünk van valamire, amire igazából nincs vagy nem akkor lenne igényünk. 

A szerző egyetemi adjunktus, a pszichológia doktora

(Kép: Pinterest)

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr114083267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szófogadatlan prókátor 2018.08.08. 16:55:34

A kommentelő nem egyetemi adjunktus, a pszichológia doktora, de semmi újat nem tudott meg az írásból - mert ezeket eddig is tudta, és úgy érzi nincs ezzel egyedül.