A B1 blog kult rovata



A világ legkisebb panelháza itt van Magyarországon

2020. február 27. - kkerenyi

Nemcsak csokiból lehet egy kockát kérni, hanem házból is!building-blocks-colorful-build-children-toys.jpg

A szegedi  Dorottya utca építészeti szempontból sokszínű képet mutat. Békében megfér itt egymás mellett a földszintes házikó, a többgenerációs családi ház és a modern stílusú, kerttervezők által megálmodott területen álló épület is. És itt található az a picike ház is, ami pillanatok alatt világhírű lett. Nem a szépsége vagy a fekvése miatt lett népszerű, hanem a külseje és a mérete miatt: minden valószínűség szerint ez a világ legkisebb panelháza Azt leszámítva, hogy úgy néz ki, mintha valaki elvesztette volna az építőkockáját, egy teljesen használható lakóhely lehet bárki számára.

Bár a ház már régóta ott áll, a közvélemény csak 2019-ben figyelt fel rá. Ekkor jelent meg egy cseh Facebook-oldalon néhány fotó azzal a szöveggel, hogy megtalálták a világ legkisebb panelházait, és egy szlovákiai, illetve egy csehországi épületet mutattak a képeken.

4488369_3.jpg

(A csehországi épület. Fotó: Dotoho)

Erre érkezett egy olvasói reakció, amiből kiderült, hogy Szegeden létezik egy még apróbb kockaház. Ennél azóta sem talált senki kisebbet, így mos a világ legkisebb panelházának címével ez a szegedi épület büszkélkedhet:

img_0263.jpg

(Fotó: Google streetview)

Eredetileg nyaralónak készülhetett, erre utal a hozzátoldott kis terasz, illetve az, hogy ez a környék a hetvenes-nyolcvanas években népszerű üdülőövezetnek számított. A házikó alapterülete harminc négyzetméter körüli, egy nagyjából 1500 négyzetméteres telken áll.

Valószínűleg lehettek még hasonló házak arrafelé, de a környék azóta teljesen megújult, sok a nemrég felhúzott épület, így a minipanel egyedül maradt, a többi ilyen házat lebontották és modernebb, esztétikusabb építmények kerültek a helyükre. Így ez a ház az egyetlen megmaradt tanúja annak, hogy nem is olyan régen még komplett nyaralót is lehetett úgy szerezni, hogy “leesett a teherautóról” egy-két paneltömb. 

Mióta kiderült, hogy a kis kockaház világszinten is ritkaságnak számít, a környéken sétálók szívesen tesznek kitérőt csak azért, hogy megnézzék. Amikor tavaly kikerült a kerítésre egy Eladó tábla, az izgalom a tetőfokára hágott: vajon mi lesz a házikó sorsa, ha új gazdához kerül? Elbontják, és építenek valami mást a helyére, vagy a különlegessége miatt megtartja a tulajdonosa, esetleg fel is újítja? Bárki is lett a kockaház új gazdája, úgy tűnik, tisztában van az eszmei értékével, mert a kis épület még mindig ott áll. Szeged, Dorottya utca. Megér egy sétát.

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkult.blog.hu/api/trackback/id/tr6015450936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lényeglátó 2020.02.27. 13:20:01

Tisztelt Szerkesztőség!

Azt szeretném megkérdezni. ha fel tudnának világosítani, vagy ha maguk megkérdeznék a Miniszterelnök Urat, aki oly szépen, oly sokszor emlegeti a polgári demokráciát, hogy hallgatni is gyönyörűség, hogy tényleg eljutunk-e oda? Vagy úgy járunk véle, mint a szocializmussal, hogy építjük, építget¬jük, oszt egyszer csak összedől az egész, az anyagot meg szétlopják, mint romák a szocpolos házat, oszt nem vonnak felelősségre senkit. Se a pallérokat, se a tolvajokat!
Tudakolnám azt, is hogy leraktuk-e már a polgári társadalom alapjait? Ho¬gyan állunk a polgári embertípus ne¬velésével? Lesznek-é, vannak-é mun¬katáborok? Kitelepítés a Hortobágy¬ra? Az olyan jól megoldotta az építők villalakás-gondját. Muszáj-é a polgári párt tagjának lenni, ha ma vezető, vagy bármilyen kis (vagy nagy) főnök kívánnék lenni? Hamarabb kapok-e lakást, ha belépek a polgári pártba? És melyikbe? Oly sokféle van. Pedig az igazság csak egyféle, mint a kommu¬nista párt vót, oszt az Ő igazságuk is csupa hazugság vót, mint később ki¬derült.
Ráléphetek-e én is a piacgazdaság útjára, vagy lezavarnak róla, mint a rendőrök az autósok útjáról a rossz gebémmel? Mennyi áldozatot kell hozni a polgári társadalom építéséért? Az egymillió munkanélküli. meg a százezer hajléktalan elég-e? Vagy még több kell, hogy minden aranyifjú, polgárcsemete nyugati autón járjék? Ha én mezítláb megyek a hóban az ingyen konyhára, az is áldozat-é a pol¬gári társadalomért? Ilyen nagy áldoza¬tért nagypolgár leszek-é, mint a Weis Manfréd? Igaz, én inkább fekete va¬gyok, mert varnyú vót a gólyám, roma az anyám, így aztán hátrább soroló¬dom mindig, mint Tamási Áron írja a rendes feltámadásban. A szocializmus építésekor össze dűtötték a putrimat, és adtak helyette betonodút. Ebbe nem csorog bele az eső, csak a feljebb való fűrdő vize, és nem bírom, fizetni a lak¬bért. Ha nem vóna, a hét gyerekem, meg a kilenc unokám, már régen ki¬raktak vóna, de nincsen hova. így az¬tán itten tengődünk, nem a városszé¬len, pedig ott jobb vót. Vót egy vad¬gesztenyefa, egy döglött tyúk is hama¬rabb megakadt. De tyúkja nincs már a polgárnak se, csak ótója van.
Minket ótanak, hogy majd jobb lesz jövőre. Mindig csak jövőre, oszt sose érünk oda, mint szekérkerék a rúd elé!
Roma Gyula levelét diktálás után lejegyezte:

lényeglátó 2020.02.27. 13:25:59

Tovább a lenini úton: Trockíj (Bernstein) jövőképe!

Válasz Lenin Mi a teendő? Brosúrájára! 1903
Ön a pártot a proletáriátus helyébe foglya tenni, aztán a központi bizottságot a párt helyébe, a párt főtitkárát a központi bizottság helyébe, így a proletáriátus nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!
Ön a FIDESZT az egy párt helyébe foglya tenni, majd a kollégiumi brancsot a párt helyébe, a pártelnököt a kollégiumi brancs helyébe, így a FIDESZ nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!

Metternichnek, és társainak szisztémája legmélyebb megvetést nyilvánítani, mindazok iránt, akik nem tartanak vakon ő velük!
A szakértői vélemény azt állapította meg, hogy abortív (csökevényes) kóros ittassági állapotban szenvedett ügyfelem a cselekmény elkövetésekor. Ez egy olyan tudatzavari állapotot jelent, ami súlyos fokban korlátozta abban, hogy felismerje a cselekménye súlyát és veszélyességét Légy segg részeg, büntetésbe se lesz részed!

Kopácsy Sándor Hatalom/ erkölcs
A hatalom azonban nem sokat törődött az erkölcsi szilárdsággal. A rövid távú érdek ugyanis nem erkölcsöt, hanem sokkal inkább erkölcstelenséget igényel. A hatalmasnak nem erős erkölcsű, nála képzettebb és tehetségesebb beosztottakra, hanem megbízható szolgákra és a terheket jámborul tűrő népre van szüksége. Különösen így volt ez a múltban, amikor a hatalom gyakorlásához nagyon kis apparátusra és nagyon elmaradt tudású alattvalókra volt szükség. Lényegében az sem váltott ki e tekintetben fordulatot, hogy mára a fejlett társadalom irányításához óriási apparátusra van szükség, hogy a legnagyobb munkaadóvá a hatalom vált, hogy a tudás szintje nagyot emelkedett.

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 17:31:14

A kerítésen látszik hogy valami üzemből "szerzett" anyagból készült. Lehet hogy a panelek is "szerezve" voltak? Akkoriban sok minden épült hasonló módon

Volt egy vicc a zöld kerítésről a járműjavító közelében: belefúj a sípjába a HÉV kalauz és elindul a zöld kerítés

Burgermeister 2020.02.27. 19:12:03

Szigetszentmiklos Duna part. Szivesen.

/\ngel 2020.02.27. 20:53:17

Hmm..A csehek különös emberek...

gabroca 2020.02.28. 05:15:31

@Több cseszlovák filmvígjátékot!: nem is a boltban vette 600 Forintért...régen szerzős idők voltak, én is a 80as években "beszerzett" szerszámokkal dolgozok itthon (A Weller páka 30 év után romlott el, amit 2 óra alatt sikerült megjavítanom)

diktatúrarettegő 2020.02.28. 08:59:13

Keszthely külterületén is van egy retro "villanegyed" igazi mikroszocreál alkotásokkal :))) Mélyreható élmény volt :))

cselaxi 2020.02.28. 10:33:06

@Helyszíni zsemle: 4 emelet alatt nem kötelező... :-)